Romney vezeti a republikánus mezőnyt, miután a nevadai jelölőgyűlésen 50%-ot szerzett, viszont a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a független szavazók még mindig nem szimpatizálnak vele.



Romney akkor veszített nagyot népszerűségéből, miután nyilvánosságra hozták adóbevallását, amelyből kiderült, hogy 2010-ben a 22 millió dolláros bevételéből mindössze 14% adót fizetett. Sok szavazó szerint ezzel „nem vette ki a részét”. Obama eközben azzal kampányol, hogy az olyan milliomosokat, mint amilyen Romney, magasabb adóval kellene sújtani. A szavazók 72%-a, köztük számos republikánus támogatná a különadót. A kutatások szerint Romney-nak nem sikerült lemosni magáról az „elitista” jelzőt, a megkérdezettek 53%-a szerint Obama megérti az átlagszavazó gazdasági problémáit, míg Romney-ról csak 36% mondta el ugyanezt.

 Habár az országos adatok szerint gyengébben szerepel, mégis Romney maradt a legesélyesebb republikánus jelölt a novemberi választásokra. Mindazonáltal még mindig nem sikerült maga mögé állítania az evangéliumi szavazókat, akik inkább Newt Gingrich-t és Rick Santorumot támogatják.

A következő előválasztásokat Coloradóban és Minnesotában tartják majd, ez utóbbi államban Santorum és Romney fej-fej mellett haladnak, ami egy újabb jele annak, hogy Gingrich kampánya hanyatlásnak indult a nagy floridai vereség és a nevadai dühkitörése után.

atv.hu / The Telegraph