Yousuf Raza Gilani miniszterelnöknek február 13-án kell bíróság elé állnia kötelességszegés vádjával. Ha a vád igazolódik, a miniszterelnököt hat hónap börtönre és hivatala gyakorlásától való eltiltásra ítélhetik. A kormány az államfő mentelmi jogára hivatkozva tagadta meg az Aszif Ali Zardari elnök elleni vádemelést. Zardari a vádakat politikai indíttatásúnak nevezte, és visszautasította.

Orla Guerin, a BBC iszlamabádi tudósítója szerint a legfelsőbb bíróság döntésével tovább bonyolította az ügyet, amely a miniszterelnök és a kormány ellehetetlenüléséhez vezethet. Az ügy jelentős politikai bizonytalanság idején került terítékre, mikor a kormány egyébként is vitában áll az ország nagyhatalmú katonai vezetőivel és a bírósággal. Pakisztánban1947 óta már három katonai puccsra került sor, elemzők szerint azonban a hadsereg pillanatnyilag nem akar puccsot elkövetni.

atv.hu / BBC