A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság szerdán tartott tárgyalást a perben, amelyet Magyarország indított Szlovákia ellen, miután az Európai Bizottság - az EU legfőbb végrehajtó intézménye, az EU-szerződések betartásán őrködő testület - nem volt hajlandó a magyar kérésnek eleget téve kimondani azt, hogy Szlovákia megsértette az uniós jogot.
   
Az ügyben a következő eljárási cselekmény a kijelölt főtanácsnok szakvéleményének ismertetése lesz, amely március 6-án várható.

2009. augusztus 21-én Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök a szlovákiai Révkomáromba akart utazni egy helyi társadalmi szervezet meghívására, hogy beszédet mondjon Szent István szobrának avatási ünnepségén. Két nappal a tervezett látogatás előtt három szlovák közjogi méltóság közös nyilatkozatot adott ki, kifogásolva az utazás időpontját. A látogatás napján volt ugyanis 41 éve, hogy a Varsói Szerződés csapatai – köztük magyar katonák is – bevonultak Csehszlovákiába, hogy véget vessenek a prágai tavaszként ismertté vált reformfolyamatnak. A szlovák diplomácia szóbeli jegyzékben tájékoztatta a magyar szerveket arról, hogy biztonsági kockázatokra hivatkozva egy uniós irányelv alapján megtagadják a magyar köztársasági elnök belépését Szlovákia területére. Sólyom László nem kísérelte meg a beutazást, Magyarország pedig eljárást kért az ügyben.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / MTI