Épségben érkezett Kartúmba a Szudán és Dél-Szudán határán foglyul ejtett kínai munkások egy csoportja, akik Dél-Kordofán tartományban épp egy útépítésen dolgoztak, amikor szombaton elrabolták őket. A Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom először azt közölte, hogy a kínai munkásokat a saját biztonságuk érdekében vitték el, miután a szudáni kormányerőkkel összecsaptak.

Kína szerint a szudáni hadsereg segítségével 17 ember szabadult ki, 29-en viszont továbbra is fogságban vannak, egy valaki pedig eltűnt. A kiszabadult munkásokat fogadó kínai nagykövet arra szólította fel a hatóságokat, hogy minél előbb menekítsék ki a többi kínai foglyot. A kínai Külügyminisztérium pedig ma azt nyilatkozta, hogy tisztviselők egy csoportja már Szudánba érkezett, hogy a mentésben segédkezzen.

A munkások egyébként annak a vállalatnak az alkalmazottai, amelynek a 63 millió dolláros útépítési projektjét a kínai Export-Import Bank támogatja. Pekingnek egyre több gondot okoznak azok a kínai vállalatok, amelyek veszélyes területeken folytatnak tevékenységet.

Kormánybecslések szerint több mint száz kínai vállalat és 10 ezer munkás dolgozik Szudánban és Dél-Szudánban. Kína tehát erősen érdekelt a szudáni és dél-szudáni olaj- és infrastrukturális beruházásokban, így a stabil politikai körülményeket szem előtt tartva a szemben álló feleket igyekszik a megbékélés felé terelni. Szudán és Dél-Szudán viszonyát olyan rendezetlen viták terhelik, mint a délről érkező olaj szállításának ellentételezése.

atv.hu