Az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozóját követő, késő esti sajtótájékoztatón az elnöklő Herman Van Rompuy úgy nyilatkozott, hogy az uniós vezetők felháborítónak találják a szíriai rezsim által elkövetett atrocitásokat és elnyomást és azt kérik az ENSZ-től, hogy tegyen lépéseket azok beszüntetése érdekében.

Az EU továbbra is támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az Arab Liga tesz, hogy megállítsa az erőszakot Szíriában – áll az uniós elnök közleményében.

A kormányfők megerősítették az uniós külügyminiszterek múlt heti nyilatkozatát is, miszerint szigorítják a Damaszkusz elleni szankciókat. A miniszterek egyebek között bővítették a büntetőintézkedésekkel sújtott természetes, illetve jogi személyek listáját.

Van Rompuy hétfőn arról is beszámolt, hogy az uniós kormányfők ezen a szinten is jóváhagyták az Irán ellen múlt héten elhatározott uniós szankciókat, beleértve az olajembargót. Szintén a külügyminiszterek határoztak arról, hogy az EU júliustól olajvásárlási tilalmat vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját. Megtiltották emellett az olajipari szektorban használatos kulcsfontosságú technológia szállítását Iránba, valamint közös vállalkozások létesítését Iránnal.

Az uniós kormányfők – szintén Van Rompuy közlése szerint – üdvözölték viszont a mianmari kedvező változásokat, és támogatásukat ajánlották a további reformokhoz. Emlékeztettek arra, hogy a volt Burma elleni szankciók esetében a múlt héten az enyhítés megkezdéséről döntöttek az EU-tagországok.

Hillary Clinton is felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának "cselekednie kell" annak érdekében, hogy véget vessen Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a tüntetők ellen elkövetett "erőszakos és kegyetlen támadásainak”. Az amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy kedden New Yorkba utazik az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére, ahonnan azt a "világos üzenetet" szándékozik tolmácsolni a "szíriai népnek", hogy az Egyesült Államok mellette áll.
   
Noha a vétójoggal rendelkező Oroszország és Kína ellenkezése miatt a testület várhatóan nem szavaz majd arról, hogy támogassa-e az Arab Liga szíriai politikai átmenetet célzó határozattervezetét, a BT-ülésen Clinton mellett várhatóan részt vesz a brit, a francia, a német és a holland külügyminiszter, valamint az Arab Liga főtitkára is.
   
Clinton hangoztatta, hogy Washington a lehető leghatározottabban elítéli a szíriai rezsim által a tulajdon népe ellen alkalmazott, fokozódó erőszakot. "Az erőszaknak be kell fejeződnie, hogy megkezdődhessen a demokratikus átmenet új szakasza. Minél tovább folytatja támadásait az Aszad-rezsim a szíriai nép ellen és áll a békés átmenet útjában, annál erősebb az amiatti aggodalom, hogy az instabilitás növekedni fog és kiterjed az egész térségre" - hangsúlyozta.
   
Clinton úgy vélte, az ENSZ Biztonsági Tanácsának a béke és a biztonság elleni fenyegetésnek kell minősítenie a szíriai kormány cselekedeteit. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Washington támogatja az erőszak leállítására irányuló politikai megoldást, miután az orosz külügyminisztérium hétfőn közölte: Szíria beleegyezett, hogy Moszkva közvetítésével válságtárgyalások kezdődjenek.
   
Carney kijelentette, hogy Aszad elnök elvesztette az országa feletti ellenőrzést és "elkerülhetetlen", hogy a rendszere megbukjon. A szóvivő elmondta, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem ismeri az orosz javaslat részletit, de fontosnak mondta, hogy a Biztonsági Tanács cselekvésre szánja el magát.

atv.hu / MTI