A hadsereg visszafoglalta Damaszkusz keleti elővárosait hétfőre virradóra a felkelőkkel vívott kétnapos harcok után, amelyekben a nehézfegyverzetet is bevetették. A Reuters brit hírügynökséget az egyik ellenzéki aktivista úgy tájékoztatta a körzetből, hogy a - katonaszökevényekből alakult - Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei "taktikai visszavonulást hajtottak végre. A rendszerhű erők visszavették a peremrészeket, és házról házra járva tartóztatják le az embereket".
Korábbi jelentések szerint az összecsapások a fővárostól mindössze 4-8 kilométerre zajlottak, és egyre közelebb kerültek hozzá. A kormány több tucat harckocsit és páncélozott csapatszállító járművet küldött erősítésként az embereinek a város keleti pereménél lévő, külvárosokból és falvakból álló övezetbe, ahol a katonaszökevények állásokat foglaltak el, és ellenőrző pontokat állítottak fel. Csütörtök óta becslések szerint csaknem kétszázan vesztették életüket az összecsapásokban. Az állami hírügynökség szerint vasárnap "terroristák" aknát robbantottak egy katonákat szállító autóbusz alatt, és utasai közül hatot megöltek.
A március közepe óta tartó ellenzéki megmozdulások és a kormányzati leszámolások egyre véresebbek, ezért az Arab Liga felfüggesztette megfigyelő misszióját Szíriában, pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa elsősorban a pánarab szervezet javaslatai alapján képzeli el a helyzet rendezését. Vagyis követeli az erőszak beszüntetését, a politikai foglyok elengedését, és azt, hogy a fegyveres erőket vonják ki a városokból.
„Hatalmas a válság, több mint ötezer-ötszáz embert öltek már meg. Szíria polgárháborúba süllyed, ezért politikai rendezésre van szükség. Mi az Arab Liga rendezési tervét támogatjuk” – jelentette ki Gerard Araud, Franciaország ENSZ-nagykövete.
Szíriai ellenzékiek a kairói Tahrír tér közelében tegnap este megrohamozták a szíriai nagykövetséget. A csoport tagjai betörtek a külképviselet udvarára, szétverték a kaput és az irodákba is behatoltak.
A szíriai helyzetet már a Hamasz is annyira súlyosnak ítéli meg, hogy az arab terrorszervezet vezetői elhagyták Damaszkuszt. Kiszivárgott hírek szerint Háled Mesaal és a többi vezető biztonsági okok miatt családjával együtt távozott a Hamasz eddigi székhelyéről.
atv.hu / MTI / Index
