Ezrek gyülekeznek a Tahrir téri tüntetés egy éves évfordulóján Kairóban. Egyesek azt ünneplik, hogy Mubarak elveszítette az ország feletti irányítást és a változások már elkezdődtek, mások új felkelést akarnak a jelenleg a hadsereg által irányított vezetés ellen. Ez utóbbiak felszólították a hadsereg tanácsát, hogy azonnal mondjon le és adja át az ország irányítását a parlamentnek.

A tüntetésen „Le a hadsereg vezetésével” és „Forradalom a győzelemig, forradalmat Egyiptom minden utcáján” szlogeneket kiabáltak, többségében fiatalok. Eközben azok az iszlamista pártok, akik megszerezték a parlamenti többséget az első egyiptomi demokratikus választásokon, ellenzik az újabb felkelést. Farid Iszmail, a Muzulmán Testvériség Szabadság és Jogosság Párjának képviselője is békére intett: „Ma a nép által elért forradalmat ünnepeljük, ugyanakkor arra fogunk igyekezni, hogy a forradalom többi célkitűzését betöltsük”.

A feszültség jelei már egy héttel ezelőtt jelentkeztek, amikor több száz ember kezdett gyülekezni a téren, sátrakat állítottak fel a téli esőben és zászlókat tűztek ki az épületekre.

„A hadsereg vezetése nem más, mint Mubarak vezetése” – mondta egy 31 éves tüntető, aki „Nincs változás” táblát tartott a kezében. A tüntetők több napos demonstrációra készülnek.
Egy éve történt, hogy a tunéziai felkelés Egyiptom utcáin is zavargásokat robbantott ki. A 18 napos tüntetéssorozat következtében mondatták le Mubarak akkori egyiptomi elnököt.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / The Jerusalem Post