Irakban a siker demokratikus választásokkal, a különböző vallási irányzatok közötti megbékéléssel, a szabad külpolitikával, az Al-Kaidával való kapcsolat megszakításával, az Egyesült Államokkal való együttműködéssel és önellátással valósult volna meg. 2011 elején sem ez volt a helyzet Irakban, de Pletka szerint legalább az irány erre tartott.

Irakból hazatérő csapatzászló.

Miután Obama bejelentette, hogy véget vet a háborúnak, és a saját katonai vezetőinek tanácsa ellenére kivont minden amerikai katonát, a negatív következmények látványossá váltak: folyamatban van a síita autokrácia kialakulása, a vallási irányzatok egymással harcolnak, az iráni befolyás egyre erősödik, újjáéled az Al-Kaida, és a biztos gazdasági romlás az instabilitáshoz vezet. Az iraki kivonulás után ráadásul megszaporodott az iráni fenyegetések száma az USA felé, amely megnövelte az olajárát, ezzel közvetlen negatív hatást hozva az amerikai gazdaságra.

atv.hu / AINA