A politikus a Konrad Adenauer Alapítvány berlini rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta: a válsághoz vezető szerkezeti hibák megítélésében már kialakult az egyetértés a tizenhetek között. Az egyik nagy hiba az volt, hogy engedték hatalmasra duzzadni az államadósságot, egy másik pedig az, hogy hagyták nagyra nőni a különbséget az egyes tagországok versenyképessége között.
   
A válság aztán "példa nélkül álló intézkedéseket kényszerített ki", amelyek mind a költségvetési és politikai unió felé mutatnak. Létrehozták például az állandó válságkezelési mechanizmust, az 500 milliárd eurós ESM-et, amely akárcsak három évvel korábban elképzelhetetlen lett volna, most viszont már a "mindennapi kenyerünk" - fogalmazott a német kancellár. Hozzátette, hogy nézete szerint a következő évek legnagyobb feladata az, hogy az eurót használó uniós tagországok közössége együtt haladjon a szorosabb költségvetési és politikai unió felé.



Merkel az euróról tartott konferencián mondott beszédet


Az ESM váltja az EFSF-et júliustól

Az ESM az eurózóna stabilitását biztosító állandó mechanizmus, mely a jelenlegi ideiglenes eszközt (EFSF) váltja fel júliustól, de még az utóbbi is érvényben marad jövő nyárig. Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei (Eurogroup) hétfőn állapodtak meg annak a szerződésnek a szövegében, mely létrehozza az ESM-et.

A szöveg egyik újítása, hogy az elvben összesen akár ötszázmilliárd eurós pénzügyi támogatás nyújtására képes mechanizmust csak olyan országok vehetik igénybe, amelyek ratifikálják a fokozott pénzügyi fegyelemre vonatkozóan készülő paktumot is.

A hétfői megállapodáshoz helyszíni források szerint meg kellett győzni Finnországot arról, hogy tegyen le követeléséről, miszerint a mechanizmus igénybe vételével kapcsolatos döntések csak egyhangúlag születhetnek meg. A most kimunkált kompromisszum szerint ehelyett több mint négyötödös, pontosan nyolcvanöt százalékos többségre lesz szükség, illetve bizonyos esetekben rendelkezésre áll egy kimaradási lehetőség is egy-egy döntésből.

A mechanizmus állandó tőkéje nyolcvanmilliárd euró lesz, ezt a benne részt vevő országok öt év alatt adják össze gazdasági súlyukat tükröző elosztásban.

A szerződést várhatóan a jövő hónapban írják alá, és azt követően a részes államok parlamentjeinek ratifikálniuk is kell.

Merkel: Európa erősebb lesz, amikor maga mögött hagyja ezt az utat

Angela Merkel egyébként újévi beszédében is hasonlóan nyilatkozott az unió jövőjéről, akkor az európai egységfolyamat történelmi jelentőségét kiemelve leszögezte: "A nehézségek ellenére nem szabad feledni, hogy Európa békés egyesülése történelmi ajándék". Az integráció "több mint fél évszázada békét, szabadságot, igazságosságot, emberi jogokat és demokráciát" biztosít.
  
A német kancellár emlékeztetett rá, hogy az euró pontosan tíz éve jelent meg készpénz formájában. A közös pénz egyszerűbbé tette a mindennapokat, megerősítette a gazdaságot és tompította a 2008-ban elmélyült válság hatásait. Most az euró megerősítése a legfőbb feladat. "Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha Európa tanul a múlt hibáiból. Az egyik tanulság az, hogy a közös fizetőeszköz csak úgy lehet igazán sikeres, ha az eddiginél szorosabban működünk együtt Európában" - hangoztatta Angela Merkel.
 
Hozzátette: "Európát összekovácsolja a válság. A válságból kivezető út pedig még hosszú és akadályok is nehezítik, de Európa erősebb lesz, amikor maga mögött hagyja ezt az utat, mint amikor megtette rajta az első lépéseket".

Lagarde: gyorsítani kell a gazdasági növekedést

Az euróövezet megerősítését sürgeti az IMF vezérigazgatója is, különben az egész világot elnyelheti az innen induló örvény- mondta Berlinben Christine Lagarde. Úgy fogalmazott: 2012 a gyógyulás éve lehet, de a pénzügyi piacok bizalmának helyreállítása érdekében gyorsítani kell a gazdasági növekedést, akár a pénzügyi egyensúly kárára is. Emellett szükség lenne a válság terjedését gátló úgynevezett "tűzfal" magasítására is, valamint az integráció mélyítésére – tette hozzá a Nemzetközi Valutalap első embere. Christine Lagarde arról is beszélt, hogy  a jövőben az IMF-nek is nagyobb részt kell vállalnia a világgazdaság talpra állításában, amihez bővítenie kellene hitelezési kapacitását.


Eheti kérdésünk is az EU-val kapcsolatos: Ön szerint megérte, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz? Szavazzon Ön is az atv.hu nyitóoldalán, mert fontos a véleménye!


atv.hu / MTI