Abu Ráma „bűne” annyi, hogy olyan cikket mert publikálni, amelyben erősen kritizálta a palesztin fegyveres csoportokat, a Hamasz terrorszervezetet és a Palesztin Hatóságot (PA) az emberi jogok megsértéséért és azért, hogy az Izrael elleni háborúban élő pajzsként használják a lakosságot - írta az arab-izraeli újságíró, Káled Abu Toameh a Stonegate Intézet oldalán.
Az Abu Ráma elleni támadás célja a palesztin visszaéléseket bíráló újságírók elrettentése volt, a Gázai-övezetben ugyanis csak Izrael kritizálása megengedett. Abu Ráma cikkéből hiányzott az „Izrael- ellenes szemszög”, ezért írása nem jelenhetett meg a nagyobb nemzetközi médiában sem, mivel a külföldi hírek szerkesztőit csak ez a fajta megközelítés érdekli.
Abu Ráma az Al-Mezan emberi jogi központnál dolgozik. Ő az egyetlen emberi jogi aktivista, aki fel mert szólalni a gázai jogsértések ellen, de szörnyű árat fizetett érte. Január 3-án hazafelé sétált, mikor maszkos férfiak megtámadták és megverték. A múlt héten pedig ismeretlen támadók testének több pontján késsel súlyosan megsebesítették.
Abu Ráma bajai majdnem közvetlenül a „Rés az ellenállás és a kormányzás között” című cikkének publikálásakor kezdődtek. Írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy naponta állampolgárok tucatjait tartóztatják le, idézik be pusztán gondolkodásmódjuk, vagy politikai nézeteik miatt. Rámutat, hogy a palesztin börtönökben emberek százait bántalmazzák és kínozzák, ami miatt minden nemzet népének felelőssége, hogy kritizálja vezetőit. Leginkább azonban az a vád dühíthette fel támadóit, hogy az Izraellel szembeni „ellenállás” – köztük az Izrael elleni rakétatámadások, és az éles lőgyakorlatok – következtében már sok ártatlan polgári személy sebesült meg, vagy vesztette életét.
A nemzetközi média nem vesz tudomást Abu Ráma és a hozzá hasonló emberek sorsáról, ami az erőszakos cselekmények folytatására bátorítja a Hamasz terrorszervezetet és a Palesztin Hatóságot, a polgári lakosságot pedig elriasztja az igazság kimondásától – olvasható az izraeli Stonegate Institute emberi jogi intézet oldalán.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / stonegateinstitute.org

