Indulatosan utasította vissza  Newt Gingrich a CNN műsorvezetőjének a republikánus elnökaspiránsok csütörtök éjjeli vitáján neki feltett nyitókérdését, amelyben a műsorvezető arra kérte, hogy kommentálja exfeleségének azt az állítását, miszerint a politikus nyitott házasságban akart élni.
  
"Úgy gondolom, hogy a média romboló, rosszindulatú és negatív jellege megnehezíti ennek az országnak a kormányzását. Megdöbbent, hogy egy, az elnökségről szóló vita egy ilyen témával kezdődik" - mondta Gingrich, aki "hamisnak" nevezte az ellene felhozott vádakat és "megvetendőnek" az elitmédia ezekkel kapcsolatos viselkedését. A téma felvetése igen kényes húrokat pengetett meg, mert ez volt az utolsó tévévita a konzervatív és mélyen vallásos Dél-Karolinában szombaton megtartandó republikánus előválasztás előtt.

   

Newt Gingrich


Az erőpróba jelentősége, hogy az elmúlt több mint három évtizedben csak olyan politikus tudta megszerezni a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségét, aki képes volt nyerni Dél-Karolinában. Gingrich, aki korábban kijelentette, hogy a párt konzervatívjai számára a szombati erőpróba jelenti az utolsó esélyt, hogy megállítsák Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó diadalmenetét, csütörtökön elnyerte a további versenytől visszalépő Rick Perry texasi kormányzó támogatását.
   
Ezért is érintette különösen érzékenyen, hogy az ABC News csatorna éppen ezen a napon tűzte műsorára a második exfeleségével készített interjút, amelyben Marianne Gingrich elmondta, hogy a férje hat éven át csalta, majd súlyos betegen hagyta ott őt. A volt hitves szerint Gingrichnek a kampány során a házasság szentségéről és a család fontosságáról vallott nézetei nem állnak összhangban azzal, ahogy a saját házassága alatt viselkedett, a politikusnak így nincs megfelelő erkölcsi tartása ahhoz, hogy elnöke legyen.
   
A volt feleség, akinek frigye a politikussal 18 évig tartott, úgy nyilatkozott, hogy Gingrich nyitott házasságra törekedett, s az együttélésük utolsó hat évében képviselőházi asszisztensével - jelenlegi feleségével -, Callistával csalta.
 
Gingrich volt felesége az 1999-ben kimondott válásuk óta most először adott televíziós interjút. Az asszony, aki önmagát konzervatív republikánusnak vallja, azt mondta, azért állt most a nyilvánosság elé, hogy a választók valós képet alkothassanak a volt férjéről.

  
"Csak bámultam rá, amikor azt mondta nekem: Callista nem törődik vele, hogy mit csinálok" - mondta az ABC Newsnak Marianne Gingrich. - "Nyitott házasságot akart, de én nem egyeztem bele." Mint mondta, sokkolta Gingrich viselkedése, különösen az, amikor megtudta, hogy a férje a washingtoni lakásukban az ő hálószobájában csalta meg. Éjszakánkét mindig felhívta a nejét és a szeretője füle hallatára mindig azzal zárta a beszélgetéseket: szeretlek!
   

Gingrich és felesége, Calista


Mindez azzal párhuzamosan zajlott, hogy Newt Gingrich házelnökként elítélte Bill Clintont, a fehér házi asszisztenssel, Monica Lewinskyvel afférba keveredett elnököt, amiért hiányzott belőle a vezetői erkölcsi tartás. Noha a volt házelnök ellen a kongresszusban több etikai vizsgálat is indult, felesége mindig kiállt mellette, mert akkor úgy gondolta, hogy ez így volt helyes. Marianne Gingrich szerint a férje hónapokkal azután hagyta el, hogy sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nála és az orvosok azt javasolták, hogy kerülje a stresszt. A jelenlegi elnökaspiráns első feleségét, Jackie-t rákkal kezelték, amikor faképnél hagyta. Egyébként Marianne és Newt Gingrich románca is úgy kezdődött, hogy a férfi még Jackie férje volt, igaz, ott már zajlott a válási folyamat.
   
Gingrich két, első házasságból származó lánya, Kathy Lubbers és Jackie Cushman nyilatkozatot juttatott el az ABC Newshoz, amely szerint apjuk "sajnálja azt a fájdalmat, amely olyan embereknek okozott a múltban, akiket szeret."
   
Az elhagyott asszony szerint azonban Newt Gingrich sohasem kért tőle bocsánatot. Gingrich az NBC-nek nyilatkozva csütörtökön kijelentene, hogy semmi rosszat nem kíván mondani Mariannról, s a beszédet a lányaira bízza. A politikus stábja nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza az interjú műsorra tűzését a dél-karolinai előválasztás előtt, de az ABC News abból csütörtökön a nap folyamán több részletet is közölt és este teljes egészében sugározta. Az evangélikusként született Newt Gingrich egyetemistaként lett a déli baptista irányzat követője, majd 2009-ben - két válás után - áttért a felesége, Callista katolikus hitére.

Vetélytársai nem kívánták lecsapni a feldobott magas labdát és a charlestoni közönség által egyébként megtapsolt Gingrich helyett inkább a politikai és a gazdasági ügyekre összpontosítottak. Rick Santorum, akit lendületbe hozott, hogy csütörtökön kiderült: ő kapta a legtöbb szavazatot az iowai jelöltállító gyűlésen, támadások sorozatát indította Romney és Gingrich ellen, akik a dél-karolinai közvélemény-kutatások szerint az aspiránsi mezőny első és második helyén állnak. Az elnökjelöltségért versenyzők megritkult csoportjában a vita negyedik részvevője Ron Paul texasi képviselő volt.
   
A vita során Santorum munkás származásával, Romney az üzleti tapasztalataival és maga teremtette személyes jólétével, Paul orvosi és katonamúltjával, Gingrich pedig a magáénak vallott reagani örökséggel büszkélkedett. Romney ezzel kapcsolatban visszaszólt neki, hogy Ronald Reagan a memoárjaiban mindössze egyetlen helyen említette meg a nevét, méghozzá egy olyan fiatal képviselőként írt róla, akinek egy ötletét el kellett vetnie.
   
Santorum támadásainak tárgya egyebek mellett az egészségügy, a munkahelyteremtés és a magzatvédelem volt. Szóba került, hogy Gingrich Perryhez hasonlóan őt is visszalépésre szólította fel, de Santorum elvetette riválisa "grandiózus" elképzelését, hangsúlyozva, hogy a választóknak egy olyan elnökjelöltre van szüksége, aki stabil teljesítményt nyújt és aki nem tartogat meglepetéseket. Miközben Gingrich és Santorum azon vitatkozott, hogy melyiküknek mekkora szerepe volt a 90-es évek "republikánus forradalmában" (amikor a konzervatív párt a törvényhozás mindkét házát elhódította), Romney felemelte a kezét és olyan emberként kért szót, aki nem washingtoni bennfentes. Kijelentette, hogy a Fehér Házba olyan embert kell küldeni, aki "nem Washingtonban, hanem Amerika valódi utcáin élt."
   
Az elnökaspiránsok 18. tévévitája során téma volt az aspiránsok adóbevallásainak az elmúlt napokban megszellőztetett ügye. Lapértesülések Gingrich 35, Romney pedig csak 15 százaléknyi jövedelemadót fizetett. Gingrich stábja az adás ideje alatt publikálta a volt házelnök adóbevallását, Santorum ígéretet tett rá, hogy azonnal megteszi, Romney egy "talán"-t, Paul pedig "nem"-et mondott.
   
Jelenlegi formájukban valamennyi aspiráns nemet mondott az internetes kalózkodás elleni harcról szóló törvénytervezetekre, de csak Romney és Santorum nyilatkozott úgy, hogy szükség van valamilyen szabályozásra a szellemi termékek online védelme érdekében. A riválisok megint egyetértettek abban, hogy Amerikának kisebb szövetségi kormányzatra és kevesebb szabályozásra van szüksége, s hogy az ország jelenlegi állapotáról Barack Obama elnök tehet, akinek ezért mennie kell, az egészségbiztosítási reformjával együtt.
   
A dél-karolinai előválasztással kapcsolatban egyébként az elmúlt két nap során négy közvélemény-kutatást is azt állapította meg, hogy Romney régóta meglévő előnye összezsugorodott, Gingrich pedig erősen feljött.

atv.hu / MTI