A Rasmussen Reports közvélemény-kutató intézet 1.000 amerikai választópolgár körében végzett kutatásában a megkérdezettek 27 százaléka gondolta úgy, hogy Irán a szigorú gazdasági büntetőintézkedések hatására kénytelen lesz leállítani atomprogramját, míg 63 százalékuk szerint nem valószínű, hogy a szankciók megállíthatják az iszlám köztársaságot.

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államoknak katonai erőhöz kell-e folyamodnia, ha a diplomáciai erőfeszítések nem hoznak eredményt, a válaszadók 35 százaléka válaszolt igennel. A közvélemény-kutatásra január 17-18 között került sor.

Csütörtökön Jukija Amano, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatója kijelentette: Irán nem tisztázta megnyugtató módon a nukleáris fejlesztésekre vonatkozó tevékenységét, így a testületnek fel kell hívnia a világ figyelmét Teherán esetleges katonai szándékaira. Mint Amano elmondta, a rendelkezésükre álló információkból nukleáris fegyverek fejlesztésére lehet következtetni, és a NAÜ mindent meg akar vizsgálni, aminek katonai következménye lehet. A NAÜ 2011 novemberében közzétett jelentésében közli: megbízható hírszerzői információk szerint Irán nukleáris fegyverek előállításához szükséges technológiát fejleszt. A NAÜ tervei szerint január 28-án delegációt küld Teheránba. A perzsa állam ugyanis bejelentette: kész tárgyalni az iráni titkos atomfegyverkezésről szóló állításokról.

Többek szerint Izrael katonai csapást akar indítani Irán ellen Teherán atomprogramjának leállítására. Az Egyesült Államok eddig visszautasította a katonai támadás lehetőségét, mivel inkább a diplomáciai módszerek alkalmazását részesítette előnyben. Jelenleg azonban Barack Obama elnök katonai erő majdani lehetséges alkalmazására tesz utalásokat: „már akkor világossá tettem, amikor indultam az elnökségért, hogy minden lehetséges lépést meg fogunk tenni annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Tudjuk garantálni, hogy Irán a helyes utat válassza? Nem, és ezért ismétlem: nem mondtunk le minden lehetőségről annak megakadályozására, hogy nukleáris fegyverhez jussanak” – közölte Obama a Time magazinnak adott interjújában.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / Arutz Sheva