A magyar miniszterelnök biztos abban, hogy a következő héten Barosso elnökkel tervezett találkozóján gyors eredményeket érnek el. Bizonygatta, hogy a magyar államreformok, melyek konfliktushoz vezettek az Európai Bizottsággal, a célnak megfelelnek, azaz az országot az európai értékek alapjára állítják.
Orbán elmondta, a jegybanktörvénynél csak egy kérdéses pont maradt, hogy annak elnöke a magyar alkotmányra esküdjön-e fel, hiszen az MNB elnökének az EKB-ban is van szerepe. A jegybank törvényről a „Bild” újságnak nyilatkozta, hogy „ebben az esetben meghajlunk az erőnek, nem az érveknek”.
Orbán Strasbourgban elmondta, büszke az új államreformra, ami szükséges volt, hiszen 2008-ban az ország a szakadék szélén állt. A kormányfő sajnálkozott a vitában tapasztalt tévedések, félremagyarázások, és érzelmi kirohanások miatt és arra kérte a kritikusait, hogy olvassák el az új magyar alkotmányt, ami sok ország számára példaértékű lehet.
Barosso kérte Orbánt a demokrácia és a szabadság alapelveinek betartására, nemcsak a törvényekben, hanem a politikai és társadalmi életben is.
atv.hu / FAZ

