A Romneyt támadó Newt Gingrich kijelentette, hogy Ronald Reagan oldalán 16 millió munkahely megteremtésének volt részese és Bill Clinton elnöksége idején, házelnökként 11 millió állás megteremtéséhez volt köze, Rick Perry texasi kormányzó pedig az állította, hogy nettó 1 millió állást hozott létre az általa irányított államban.
   
Romney hangsúlyozta, hogy kormányzóként rendbe szedte Massachusetts pénzügyeit, s a távozásakor 4,7 százalékos volt ott a munkanélküliség, emellett egyenesbe hozta a Salt Lake City-i olimpiát és a Bain Capital befektetési vállalat vezetőjeként 120 ezer állást hozott létre.
   
Perry, valamint a vitát közvetítő Fox News egyik moderátorának sürgetésére Romney közölte, hogy adóprogramjának részleteit csak április környékén kívánja nyilvánosságra hozni, miként azt az előző kampányok idején George W. Bush és John McCain is tette.
   
Visszalépett, de nagy visszhangot kapott Huntsman felhívása

A vitában meglepően nagy visszhangot kapott a további versenytől hétfőn visszalépett Jon Huntsman volt utahi kormányzónak a volt vetélytársaihoz intézett felhívása, hogy mondjanak le az egymás ellen folytatott negatív kampányról és a személyes támadásoktól. Gingrich és Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor kifogásolta, hogy a Romneyt támogató, úgynevezett super PAC-ek (politikai szuper-akcióbizottságok) televíziós hirdetéseikben valótlanságokat állítottak róluk.
   
A "super PAC"-eket, amelyek a kampányfinanszírozási szabályozástól függetlenül, korlátlanul költhetnek az általuk fontosnak tartott politikai ügyek hirdetésére, egy 2010-es bírósági ítélet legalizálta. Ezek a szervezetek hivatalosan függetlenek ugyan az egyes jelöltektől, ám tevékenységük rendszerint az általuk rokonszenvesnek tartott politikus ellenfeleinek televíziós reklámokban történő lejáratására irányul.
   
"Mindannyian azt szeretnénk, ha a super PAC-ek eltűnnének" - jelentette ki Romney, aki maga is sérelmezte az ellene a "független csoportok" hirdetéseiben megjelent támadásokat.
   
Romney azt javasolta, hogy töröljék el a kampányfinanszírozási korlátozásokat, hogy mindenki a neki tetszőleges mértékben finanszírozhassa a neki szimpatikus jelöltet, azok viszont cserébe felelősséget viselnének a korteshadjárat során elhangzottakért. Felhívta a figyelmet, hogy a törvény értelmében a jelöltek még csak nem is beszélhetnek a "super PAC"-ek képviselőivel.
   
Romney és Gingrich a közvetítés nyilvánosságával élve egyaránt felszólította az őket támogató független csoportokat, hogy hirdetéseikből távolítsák el a valótlan állításokat. Az aspiránsok közül egyedül Ron Paul texasi volt az, aki sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a kampánya által kiadott, egyperces Santorum-ellenes hirdetésbe nem fért bele minden, amit el akart mondani. Emiatt a két aspiráns között rövid érvpárbaj alakult ki.
   
Newt Gingrich tapsot váltott ki a közönségből, amikor kijelentette, hogy a jelenleg 99 héten át igényelhető munkanélküli segély folyósítását ahhoz a feltételhez kötné, hogy az érintett vegyen részt képzésben. Rámutatott, hogy 99 hét alatt a docensi címet is meg lehet szerezni. Találkozott a nézők tetszésével az javaslata is, hogy a szegény gyerekek fizetség fejében vállaljanak "könnyű gondnoki feladatokat" az iskolájukban.
   
Paul azzal aratott tetszésnyilvánítást, amikor kijelentette, hogy 0 százalékos szövetségi adót akar, viszont lehurrogták, amikor azt mondta, hogy kisebb hadsereget kíván és hogy haza akarja rendelni külföldről a katonákat.
   
Az öt talpon maradt republikánus elnökaspiráns a szombati dél-karolinai előválasztás előtt, csütörtökön újabb televíziós vitát tartanak. A közvélemény-kutatások szerint itt is Romney a legesélyesebb a győzelemre.

Floridában is biztos nyerésre áll

Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó a január 31-én előválasztó Floridában is biztos nyerésre áll a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között - derült ki az American Research Group (ARG) hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásából.
  
A regisztrált republikánus szavazók körében Romney támogatottsága 42 százalékos a "napfény államában". Őt Newt Gingrich volt házelnök követi (25%), Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor (9%), Ron Paul texasi képviselő (8%) és a további versenytől hétfőn visszalépett Jon Huntsman volt utahi kormányzó (5%).
   
Ez hatalmas fordulat, hiszen az ARG novemberi felmérése szerint Romney még 19 százalékon állt, Gingrich szavazótábora pedig elérte az 50 százalékot. A volt képviselőházi elnök kampánystábja szerint a szombati dél-karolinai előválasztás az "utolsó alkalom" arra, hogy riválisai megállítsák az Iowában és New Hampshire-ben már győzött Romney menetelését a hivatalos elnökjelöltség elnyerése felé.
   
Az InsiderAdvantage vasárnap közölt felmérése szerint az elsőként előválasztó déli államban az erősorrend a következő: Romney (32%), Gingrich (21%), Paul (14%), Santorum (13%, Huntsman (6%) és Rick Perry texasi kormányzó (5%). A mérsékelt, sőt, az ellenfelei által rejtőzködő liberálisnak tekintett Romney esélyeit növeli, hogy a jelöltségétől ódzkodó konzervatív tábor megosztott. A neoprotestáns-evangéliumi gyülekezetek vezetői a hétvégén úgy döntöttek, hogy inkább Santorum, mint a nála "elnökibbnek" tekintett Gingrich mögött sorakoznak fel.
   
A CNN és az ORC közvélemény-kutató intézetnek a hétvégén publikált számai szerint Romney támogatottsága a republikánusok és az ellenzéki párthoz húzó függetlenek körében országosan 34 százalékra nőtt. A második helyen Gingrich áll 18 százalékkal, őt egyformán 15-15 százalékkal Paul és Santorum követi, majd az aspiránsok sorát Perry és az immár kiszállt Huntsman zárja 9, illetve 4 százalékkal.

atv.hu / MTI