Marco Brusco, az olasz parti őrség parancsnoka szerint 24 utasról és a személyzet tagjai közül négy főről továbbra sem tudnak. Napközben a hatóságok 16 eltűntről számoltak be.
Az eltérés lehetséges okáról Brusco nem tett említést. Három olasz család ugyanakkor jelezte: a megmentettek listáján feltűntették hozzátartozóikat is, de azóta sem tudnak róluk semmit.
Brusco közölte, hogy a búvárokból és barlangászokból álló mentőcsapatok még nem vizsgálták át a Costa Concordia minden zugát, nagyon halvány remény még van arra, hogy újabb túlélőkre bukkannak.
Ahogy beszámoltunk róla, péntek este Elba szigetéhez közel sziklának ütközött és felborult egy óceánjáró luxushajó, melynek fedélzetén 3200 utas és több, mint ezer főnyi személyzet tartózkodott.
Csepi Ádám, aki táncosként dolgozott a hajón, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elmondta, hogy magyar állampolgárként két táncos, három zenész és egy menedzser dolgozott a hajón. A férfi az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: egy zenész még nem tért haza, ám értesülései szerint ő is épségben került elő.
Először úgy tudták, áramszünet van - egy órát vártak a kiürítésre
Csepi Ádám beszámolója szerint péntek éjszaka a hajó bárjában ültek, amikor egy hatalmas robbanást hallottak. Látták, hogy egy szikla mellett áll a hajó. Mint elmondta: a kabinjukba rohantak a mentőmellényükért. Ekkor még úgy tudták, hogy csak áramszünet van, noha ekkor már ömleni kezdett a víz a hajóba. Hozzátette: egy órával később kezdték el kiüríteni a hajót. A magyar férfi és munkatársai ezután a fedélzeten is további egy órát várakoztak. Erre azért volt szükség, hogy először az utasok hagyhassák el a hajót. A személyzet tagjait ezután egy szigetre szállították, ahol egy iskolát és egy templomot is megnyitottak számukra. Itt megfelelő ellátást kaptak - számolt be a magyar túlélő. Csepi Ádám tudomása szerint a hajón három magyar turista is utazott, akik már szombaton hazatértek.
Az egyik magyar túlélő, Csepi Ádám
A főpénztáros 37 órán át várakozott, hogy megmentsék
Harminchét órán át várta a felborult hajó fedélzetén a főpénztáros, hogy megmentsék. Segítségért kiáltott, így jutottak a nyomára. Mentőhelikoptert küldtek érte, hordággyal emelték fel, mert eltört a lába. Azonnal kórházba vitték. A mentőalakulatok a péntek éjjel zátonyra futott Costa Concordia több ezer kabinját vizsgálják át, túlélők után kutatva. Tizenkét emberről ugyanis még mindig nem tudnak.
Egy, a mézesheteit töltő dél-koreai párt viszont megtaláltak a tűzoltók, akik arra lettek figyelmesek, hogy több emelettel lejjebb emberek kiabálnak. A házaspárt csónakkal szállították partra, ahol azonnal orvosok vizsgálták meg őket.
Nyelvi nehézségek is közrejátszottak: a személyzet nagy része Ázsiából érkezett
Az egyik utas drámai fölvételeket készített közvetlenül a katasztrófa után, amikor a mentés elkezdődött. A rémült emberek sikoltoztak és kiabáltak, amikor beszállás közben beragadt a mentőcsónak, aztán himbálózni kezdett a hajó oldalán. Az elsősorban ázsiaiakból álló személyzet nem tudott úrrá lenni a helyzeten, főként nyelvi nehézségek miatt. Ráadásul mivel nem volt áram, a sötétben kellett mentőmellényt keresni.
Nem volt elég mentőcsónak, sokan a tengerbe ugráltak
Három amerikai turista azt mondta: a mentés alatt várniuk kellett, mert nem volt elég mentőcsónak. Végül, amikor a hajó elkezdett süllyedni, úgy döntöttek, hogy leugranak. Ez jó döntésnek bizonyult, mert éppen az a rész került víz alá, ahol álltak. Mint elmondták, a hajó rendkívül gyorsan dőlt meg, ezért tempósan kellett úszniuk. Aztán éppen oda dőlt, ahol korábban voltak a közel húszméteres vízben. Egy, a mézesheteit töltő bostoni házaspár rögtönzött kötélhágcsón ereszkedett le a tengerbe, amikor úgy érezte, a személyzet nem tudja megmenteni.
62 országból 3200 turista, 1000 fős személyzet
Vasárnap estig öt holttestet találtak a toszkán partoknál sziklának ütközött és felborult hajónál. Az óceánjáró luxushajón több mint négyezren tartózkodtak, közülük mintegy 3200 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A hajó a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél péntek éjjel tíz óra körül beleütközött egy sziklába, léket kapott, majd az oldalára dőlt, előbb 20, majd 80 fokos szögben.
Üzemeltető: a hajó parancsnoka hibázott
"Úgy tűnik, hogy a hajó parancsnoka hibákat követett el a döntései során, melyeknek igen súlyos következményei lettek", fogalmaz közleményében a hajó tulajdonosa, a Costa Crociere. Szerintük a kapitány nem követte a cég előírásait, így megszegte a nemzetközi szabályokat.
Gondatlanságból elkövetett emberölés: őrizetben a kapitány
Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel és hajótörés előidézésével vádolja az őrizetbe vett kapitányt, akit felelősségre vonás fenyeget azért is, mert túl korán hagyta el hajót. Francesco Schettino azzal mentegetőzött, hogy a kiszögellő szikla, amely a hajó végzetét okozta, nem volt rajta a térképen. Úgy érzi, teljesítette kötelességét, mert – a hatóságok állításával ellentétben – utolsóként hagyta el a hajót.
Szakértő: kizárt, hogy nem látta a sziklát
A tizenöt éve tengeri hajózással és vitorlázással is profi szinten foglalkozó szakértő, Bárány Zoltán szerint kizárt, hogy a kapitány nem látta a sziklát. Azt mondja: a fedélzeti GPS legfeljebb tíz métert tévedhet. „Egy háromszáz méteres hajónál nagyon oda kell figyelni, hogy mennyire megy ki a partra, a kiszögellésekre. Arra is kell figyelni – s ez mind látható a térképen –, hogy milyen a talaj minősége, milyen a vízmélység, meddig mehet ki… tehát az kizárt (hogy a kapitány nem látta a sziklát – a szerk.). Szerintem ezzel inkább csak magát akarja védeni” – mondta az ATV-nek Bárány Zoltán.
Ha egy métert eltér a hajó, jelzik a műszerek
Vagyis, ha már akár csak egy métert is eltér az amúgy robotizált hajó az útvonaltól, akkor azt jelzi a műszer. Így elvileg nem is közelíthette volna meg a kiszögellést. Ráadásul a százfős személyzetből nagyjából tíz tisztnek mindig ott kell lennie az irányítóhelyiségben. Van, aki csak a navigációs berendezéseket figyeli, de a kapitánynak kell összefognia az egészet. Így a szakértő szerint valószínűleg nem a hajóval volt probléma, hanem komoly szakmai hiba történt.
A hatóságok már vizsgálják a tragédia körülményeit. Ezt megkönnyítheti, hogy a hajókon lévő, komoly GPS-, és nyomkövető rendszereknek köszönhetően pontosan vissza tudják nézni a hajó útját. A helyi parti őrség kapitánya szerint az a kérdés – és ezt is vizsgálják –, hogy a hajó miért ment ilyen közel a parthoz.
Alig három hónap múlva lesz a Titanic balesetének századik évfordulója
A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, 14 emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén. Érthető, hogy az utasok közül sokaknak a Titanic tragédiája jutott az eszükbe. „Ilyen lehetett a Titanic fedélzetén is. Az emberek egymást taposták, az idősek közül többen elestek, miközben fémdarabok hullottak körülöttünk” – mondta Francesca Sinatra, az egyik olasz túlélő. Az óceánjáró balesete egyébként alig három hónappal a Titanic elsüllyedésének századik évfordulója előtt történt.
atv.hu / MTI / BBC

