Az ország négy maffiacsoportja kitört hagyományos fellegvárából és az egész országra kiterjesztette csápjait. A szervezetek úgy húznak hasznot a gazdasági válságból, hogy lecsapnak a gyengélkedő vállalkozásokra: felvásárolják a boltokat és éttermeket, fokozzák uzsorás tevékenységüket.
A maffia most becslések szerint 65 milliárd eurónyi pénzkészlettel dicsekedhet, ami összességében Olaszország legnagyobb bankjává teszi a maffia Mafia Inc nevű üzleti vállalkozását – közölte kedden a Confesercenti munkáltatói érdekszövetség. Évi 100 milliárd eurónyi profitot „termelnek”, ami megközelítőleg az olasz GDP 7 százaléka. Úgy tűnik, ma a szervezet átlagos tagja nem fegyveres bűnöző, hanem jól öltözött, kifinomult pénzügyi ismeretekkel bíró üzletember. Napjainkban, Nápoly és Palermo mellett, a maffia befolyása egyre inkább érezhető olyan jómódú észak-olasz régiókban is, mint az ország ipari fővárosát, Milánót is magába foglaló Lombardia. A jelentés szerint a szervezett bűnözői csoportok politikusok, ügyvédek és könyvelők „bűnrészes” segítségével tudtak terjeszkedni a jómódú északi régióban. A maffia bevétele még a 100 milliárd euró forgalmú olasz olajipari energiaóriás, az ENI árbevételénél is több.
Az elképesztően magas hitelkamatok olyan sok vállalkozást a falhoz szorítottak már, hogy az úgynevezett hitelcápa-tevékenység nemzeti vészhelyzetet idézett elő – közölte Marco Venturi, a Confesercenti érdekszövetség elnöke. „Becsléseik szerint ez az uzsorás tevékenység 1.800 vállalkozás bezárásához vezetett 2010-ben - több ezer munkalehetőség szűnt meg. Mára a maffia cége az egyetlen társaság, amelyik hajlandó befektetni. A szűk keretek között gazdálkodó kisvállalkozások a legsérülékenyebbek. Ezek közül 200 ezer körülire tehető az uzsorás tevékenység áldozatainak száma” – ismertette a helyzetet Venturi. Ezen kívül zsarolás és átlagosan percenként egy rablás nehezíti a vállalkozások életét. A 270 ezer kisvállalkozást képviselő Confesercenti érdekszövetség szerint Mario Monti új szakértői kormányának segítenie kell a cégeket abban, hogy visszaszerezzék a maffia által elfoglalt területeket.
Ez azonban kemény harc lesz, ugyanis a szerencsejátéktól az építőiparon keresztül a hulladék-feldolgozókig minden a szervezett bűnözői csoportok irányítása alatt áll. A maffiafőnökök már olyan új üzleti területekre is rámozdultak, mint az egészségügy, a közlekedés és a logisztika. Olaszországban a legjövedelmezőbb üzletág az évi 76 milliárd eurót hozó szerencsejáték. Egy olasz felnőtt átlagosan évi 1.300 eurót költ pénznyerő automatákra – olvasható a Libera maffiaellenes szövetség hétfőn kiadott jelentésében. A Camorra maffiacsoport pedig a mérgező hulladékok kezelésére tette rá a kezét –ez évekig tartó hulladékkezelési válságot okozott Nápolyban.
Az Európai Legfelsőbb Bíróság közölte: Somma Vesuviana város lakói a válság tetőpontján panaszt nyújtottak be az Európai Emberi Jogi Bírósághoz azzal a kifogással, hogy „az utcákon felhalmozott szemét miatt szennyezett környezetben kénytelenek élni.” Kedden a strasbourgi bíróság kimondta: az olasz kormány megsértette a Nápolyban és környékén élők jogait azzal, hogy nem kezelte a hulladékkezelési válságot, így több tonna bűzlő szemét maradt az utcákon.
atv.hu / The Telegraph

