A futballjátékos, akinek az induláshoz február végéig 500 választott francia állami tisztviselő támogatására lenne szüksége, levelet küldött a francia polgármestereknek, amelyben segítségüket kéri. „Ez a funkció arra kötelez, hogy a megszokottnál határozottabban, de felelősségem teljes tudatában beszéljek - olyan időszakban, mikor országunk nehéz, jövőnket befolyásoló döntések előtt áll” – olvasható a levélben. A Liberation napilapban megjelent levelében Cantona elítélte, hogy Franciaországban korlátozottak a fiatalok lehetőségei, továbbá elmarasztalóan nyilatkozott a „túl sok, túl erőszakos, túlságosan szisztematikus” szociális igazságtalanságokról is.



Eric Cantona


Az elnökválasztáson induló jelöltek április végén indulnak a választási verseny első fordulójában. Az első megmérettetésben legtöbb szavazatot megszerző két jelölt vesz részt május elején a második, döntő fordulóban. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg Francois Hollande szocialista elnökjelölt vezet Nicolas Sarkozy elnök előtt. Cantonának, még ha össze is gyűjtené az 500 aláírást – ami párttámogatás nélkül nehéz feladat– egyéni indulóként gyakorlatilag semmi esélye nem volna  bekerülni a második fordulóba.


A legenda...

Ez nem az első alkalom, hogy a L’Oreal és Nike által szponzorált, komoly pénzt kereső focista a társadalmi egyenlőtlenségekre próbálja felhívni a figyelmet. 2010 decemberében arra szólította fel a franciákat, hogy vegyék ki megtakarításaikat a pénzintézetekből, mert azoknak a gazdasági világválság generálásában nagy szerepük volt, és hozzanak létre egy nemzeti bankot. A média azonban lejáratta az akciót - szinte egyetlen francia sem törődött a felhívással.


A harcművész...

Cantonát 1995-ben testi sértésért elítélték és négy hónapra eltiltották a játéktól, mivel - miután leküldték a pályáról - egy nézőt „kung fu” rúgással megtámadott.

atv.hu / The Telegraph