Iraki közlések szerint legalább a 24 halálos áldozat mellett legalább 66 ember megsérült a város két negyedében elkövetett merényletekben – írja a BBC online portálja. A francia AFP hírügynökség úgy tudja, hogy az egyik pokolgépet egy motorra szereltek, de legalább három másik útszéli bombát is felrobbantottak.
Az országban az amerikai csapatok kivonulása óta egyre nagyobb problémát jelent a síita-szunnita muzulmán ellentét, amelyet tovább éleznek az ehhez hasonló merényletek. Az iraki hatóságok szerint a támadásra csúcsidőben került sor, és civilek által benépesített helyen robbantottak a terroristák. A Reuters információi szerint az egyik támadást egy munkára várakozó csoport mellett követték el. A hírügynökség értesülése szerint a támadást megelőzően egy férfi leparkolt motorjával a tömeg mellett, majd elhagyta a helyszínt, mielőtt felrobbantotta volna a járműre erősített pokolgépet.
Irakban az iszlamista feszültségek mellett belpolitikai ellentétek is tetézik a helyzetet. A közel egy éve fennálló iraki koalíciós kormány komoly válságba került azt követően, hogy a hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki Tarik al-Hashemi alelnök ellen decemberben. Irak egyik legmagasabb beosztású szunnita arab politikusa szerint az ellene felhozott – terrorizmussal összefüggő – vádak „koholmányok”.
A letartóztatási parancsot az amerikai csapatok kivonását követő napon adta ki ellene al-Maliki, szerdán pedig arra szólította fel az al-Hashemi számára védelmet nyújtó iraki kurd autonóm tartományt, hogy adják ki a politikust. Joe Biden amerikai alelnök arra sürgette az iraki vezetőket, hogy igyekezzenek együttműködni, ezzel elkerülve a felekezetközi összecsapások kiújulását.
Az Irakíja nevű szunnita politikai tömörülés azonban azzal vádolja al-Maliki síita miniszterelnököt, hogy a hatalom kisajátítására törekszik, ezért hétfő óta tüntetőleg kivonultak a parlamenti munkából. Szerdán azonban al-Maliki bejelentette: meneszteni fogja az Irakíjához tartozó minisztereit, amennyiben a frakció továbbra is bojkottálja a parlamenti munkát és a kabinet tevékenységét.
A miniszterelnök a BBC szerint felajánlotta az összes parlamenti frakciónak, hogy igyekezzenek egyeztetésekkel megoldani a válságot. Miután újságírók megkérdezték, hogy mit szól al-Hasemi azon követeléséhez, hogy az Arab Liga is kapjon betekintést az ellene indított eljárásba, a miniszterelnök elmondta: az alelnök ügye egy iraki bűnügy, ezért nem látja indokoltnak, hogy miért kellene az Arab Ligának, vagy az ENSZ-nek beleavatkoznia.
ML - atv.hu

