Újabb keresztényellenes támadásról számolt be az AINA hírügynökség egyiptomi forrásokra hivatkozva. Az Al-Maszri Aljum nevű online portál szerint csütörtökön Bahikban történt egy incidens, miután egy diák Facebook profiljára olyan fotókat töltött föl, amelyek az iszlamisták szerint Mohamed prófétát „gyalázta”. Az egyiptomi diák felbőszült muszlim osztálytársai ezt követően több keresztény épületét felgyújtották.

A kopt diák családja elhagyta a települést, ő pedig két hét előzetes letartóztatásba került, amíg a hatóságok nem döntenek további sorsáról.

Az AINA szerint az egyiptomi keresztények elleni támadások annyira „hétköznapi eseményekké” váltak, hogy szinte alig jelennek meg a nemzetközi sajtóban. 2011 azonban rendkívül véres volt az egyiptomi koptok számára: az alexandriai újévi merényletben iszlamisták több mint húsz embert meggyilkoltak, hetven fő pedig megsebesült. Novemberben pedig a hatóságok oszlattak fel brutálisan egy keresztény tüntetést. A koptok egy templomuk felgyújtása miatt emelték fel a szavukat – a hatósági rohan végén 30 halott maradt a helyszínen, és közel 300-an megsebesültek.

atv.hu / AINA