A KCNA bírálta, hogy a japán kormány nem küldött hivatalos részvétnyilvánítást Phenjannak Kim Dzsong Il észak-koreai vezető december 17-i halála után. Tokió ugyanis szóbeli részvétnyilvánításra szorítkozott, amelyet a japán kormány főtitkára tolmácsolt a sajtónak nyilatkozva.

A két országot többek között Phenjan katonai célú atomprogramja állítja szembe. Ennek leszereléséről korábban hathatalmi tárgyalásokat folytattak a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Japán részvételével, de a megbeszélések megszakadtak.

Közben észak-koreai katonák lelőtték három honfitársukat, akik Kínába próbáltak szökni a phenjani hatalomváltás miatt a szokásosnál is szigorúbban őrzött határon - mondta el egy dél-koreai aktivista.

A három, negyven év körüli férfit Hveszan észak-koreai városnál lőtték le, amint megpróbáltak átkelni a Jalu folyón, amely határfolyó a két ország között - fejtette ki az észak-koreai menekültek segítésével foglalkozó Do Hi Jun.

"Akik a kínai oldalon várták a menekülteket, végignézték a jelenetet. A katonák ezután elcipelték a jégen fekvő holttesteket" - nyilatkozta a francia hírügynökségnek az aktivista a kínai Csangpaj térségben lévő forrásaira hivatkozva.

atv.hu / MTI / hvg.hu