A detonációra Jangun többnyire lakóházakkal zsúfolt területén került sor, az ország egykori fővárosának a központjától alig 15 percnyire, egy raktárépületben. „Egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást, de nem valószínű, hogy pokolgép volt” – közölte egy neve elhallgatását kérő rendőrtisztviselő a mianmari csatornának. Hozzátette: a hatóságok gőzerővel dolgoznak a robbanás pontos körülményeinek a tisztázásában.
Egy közeli lakos, Win Tun azt mondta az MR TV-nek, hogy egy hatalmas robbanásra lett figyelmes, amelyet követően az emberek menekülni kezdtek. „Sokan rossz fele futottak. Én sem tudtam azonban, hogy merre induljak el” – mondta a szemtanú, aki szerint nem egy detonáció volt, hanem egy nagyobb, valamint több kisebb robbanás sorozata következett be.
A mianmari tévé szerint a halottak között van négy tűzoltó is.
atv.hu / CNN

