Wulff elmondta, sajnálja, hogy magatartásával baklövést követett el. „Jobb lett volna, ha a magánszerződést is megemlítem”, magyarázkodott. Úgy tűnik, az ellenzék elégedett a válasszal. Egy szociáldemokrata képviselő, Thomas Oppermann szerint az államfő bocsánatkérése tiszteletet érdemel.

Bár az államfő sokáig hallgatott az ügyben, csütörtök délután személyesen szolgált magyarázattal a nyilvánosságnak. Ebben kifejezte sajnálatát, amiért még alsó-szászországi miniszterelnökként hitelfelvételéről nem mondott el mindent. Ebben az esetben egy magánhitelről van szó, amit az államfő Edith Geerkenstől vett fel. Egy „apai jóbarát”, jellemezte Wulff Egon Geerkenst, akinek a felesége félmillió eurós (körülbelül 150 millió forintos) hitelt nyújtott 2008 októberében 4 százalékos kamatra. Egy korábbi parlamenti ülés során Hannoverben Wulff a közte és Egon Geerkens közötti gazdasági kapcsolatokra irányuló kérdésekben nem említette meg e nagy összegű kölcsönt. „Elismerem, hogy ezzel téves benyomást kelthettem”, mondta most Wullf, aki sajnálja a történteket. Az államfő szerda óta dolgozott nyilatkozatán, de még egyet aludt rá.

Wulff hangsúlyozta beszédében, hogy nincs semmi rejtegetni valója, de állásfoglalásával jogosan tart igényt hivatalára. „A közhivatalok betöltése minden időben nagymértékű integritást és felelősségtudatot követel meg” mondta. „Ez különösképpen érvényes az államfői poszt esetében.” Wulff  bízik benne, hogy hibájának beismerésével a vitát le lehet zárni. A szerződés dokumentumait még csütörtök este egy berlini ügyvédi irodánál le akarta adni, hogy az „érdeklődő média beletekinthessen.”

Vezető kereszténydemokrata politikusok megkönnyebbülten reagáltak és Wulff beszédét követően kijelentették: itt az ideje a vita lezárásának. Az SPD is hasonlóan nyilatkozott és üdvözölték, hogy az államfő elnézést kért. Minden ember hibázhat, tette hozzá egy szocialista képviselő.

Korábban többek között Angela Merkel kancellár is nyilvánosan támogatásáról biztosította az államfőt, amit Wulff felszólításként értelmezett, és az elnöki hivatal állásfoglalását követően személyesen is megszólalt.

Az alsó-szászországi parlamenti ellenzék számára azonban ezzel nem ér véget a történet. Egy újabb hivatalos meghallgatás során most azt szeretnék tudni, milyen gyakran utazott Wulff tartományi miniszterelnökként a Geerkens házaspár nyaralójába, illetve egy másik vállalkozó, Carsten Maschmeyer otthonába.

atv.hu / Süddeutsche Zeitung