A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének Londonban ismertetett tanulmánya szerint az idén eddig legalább 488 elítéltet végeztek ki Iránban kábítószer-visszaélés vádjával. Ez csaknem a háromszorosa a 2009 egészében ilyen vétségek miatt végrehajtott halálos ítéleteknek; abban az évben az Amnesty 166, drogokkal összefüggő iráni kivégzésről szerzett tudomást.
   
A szervezet "hivatalos és nem hivatalos forrásokból" származó adatai egyaránt arra vallanak, hogy Iránban az idén eddig hozzávetőleg 600 halálos ítéletet hajtottak végre; ezeknek az ítéleteknek a 81 százalékát kábítószervétségek miatt hozták.
   
Az Amnesty International szerint ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy a kábítószer-csempészetet kivégzésekkel hatékonyabban vissza lehet szorítani, mind börtönbüntetések kiszabásával.
   
Az emberi jogi szervezet közölte: értesülései szerint titkos, tömeges kivégzések is előfordulnak. Az AI úgy tudja, hogy tavaly nyáron az egyik iráni börtönben egyszerre 89 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet.
   
Az Amnesty International tanulmánya szerint a drogvétségek miatti kivégzések különösen a kisebbségeket, valamint a külföldieket, közülük is mindenekelőtt az afgánokat fenyegetik.
   
Az AI szerint akár négyezer halálra ítélt afgán állampolgár is ülhet iráni börtönök siralomházaiban kivégzésre várva. A szervezet olyan beszámolókat is kapott, hogy egyes esetekben a kábítószervétségen ért afgánokat nem is állítják bíróság elé, csak a börtönszemélyzettől értesülnek róla, hogy hamarosan kivégzik őket.
   
A szervezet szerint a nemzetközi közösség nem hunyhat szemet afelett, hogy Iránban elszegényedett emberek százait ölik meg minden évben méltányos bírósági eljárás nélkül, sokszor úgy, hogy alig néhány órával a kivégzés előtt közlik velük, mi vár rájuk.

MTI