A Süddeutsche Zeitung értesülései szerint a tiopentál-nátrium exportját péntektől különleges engedélyhez kötik. Az új szabályozás érvényes a rövid- és középtávon ható barbiturát savakra is. A gyorsan ható altatószert Ohióban és Washingtonban önállóan, 33 másik államban pedig a halálra ítélteknek beadandó koktél egyik alkotóelemeként használják.
A szer néhány hónapja hiánycikk lett az USA-ban. Az egyetlen amerikai gyártó, a Hospira nem kívánja a továbbiakban erre a célra is eladni a tiopentál-nátriumot. Az amerikai jog szerint csak bonyolult engedélyezési eljárással lehet az injekció összetételét módosítani. A hatóságok a hiány miatt egyre több kivégzést halasztanak el és megpróbálnak külföldön, például Európában hozzájutni a szerhez.
Az EU döntése emberi jogvédő csoportok és más szervezetek kezdeményezésére született meg. A határozatot kezdetben ellenezték a tagállamok, de jelenleg a többség már egyetért vele.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája szerint minden ember számára biztosított „az élethez való jog”. „Senkit nem lehet halálra ítélni vagy kivégezni”. A 19. cikkely szerint az olyan országnak való kiadatás is tiltott, ahol az illetőre halálbüntetés vagy kínzás vár. Mi több, az EU harmadik országokat is megpróbál rávenni a halálbüntetés alkalmazásának abbahagyására.
A legtöbb kivégzést egyébként nem az Egyesült Államokban hajtják végre, csak ott általában az újságok címoldalára kerül egy-egy újabb eset. Körülbelül 25 országban alkalmazzák ezt a büntetési tételt, többen nem is hozzák nyilvánosságra, hányszor szabták ki.
Az iszlám országok mellett leginkább Kína jár az élen: csak megbecsülni lehet, hogy évente hány ember veszíti így életét. A számok jóval magasabbak az Egyesült Államok évi száz kivégzettjénél: 1.700 személy a minimum - ebből indul ki valamennyi, ezzel foglalkozó szervezet. Az Amnesty International 2009-ben feladta a kísérletet arra vonatkozóan, hogy akár csak megbecsülje ezt az adatot, a többi jogvédő szervezet 5 ezerre teszi azok számát, akiken 2010-ben végrehajtották az ítéletet, ami több, mint a világon összesen kivégzett emberek száma.
atv.hu / Spiegel.de
