Neves orosz televíziós személyiségek jártak közben kollégájuk szabadon engedése érdekében, akit a keddi moszkvai tüntetésen vett őrizetbe a rendőrség. Közel 800 tüntetőt vittek el a rendfenntartók a keddi moszkvai és szentpétervári tiltakozó megmozdulások résztvevői és az arról tudósító újságírók közül.
   
A moszkvai Diadal téren a körülbelül kétezer tüntetőből 569 főt vett őrizetbe a rendőrség, de hivatalosan háromszázról beszélt a moszkvai parancsnokság szóvivője. Szentpétervár központjában a tüntetőknek csaknem a felét, 247 embert vettek őrizetbe. Mindkét nagyvárosban engedély nélkül vonultak az utcára a választási visszaélések ellen tiltakozók.
   
Szabálysértési eljárás

A Másik Oroszország nevű, parlamenten kívüli ellenzéki párt képviselője arról tud, hogy a 45-ből húsz aktivistájukat már elengedték. Eduard Limonov ellenzéki író is köztük van, de ellene szabálysértési eljárást indítottak.
   
A kedd esti moszkvai tüntetést szervező Jabloko párt elnökét és a Szolidaritás mozgalom egyik vezetőjét, Borisz Nyemcovot is őrizetbe vették. Őket azonban a Vedomosztyi című napilap értesülései szerint néhány óra múlva szabadon engedték anélkül, hogy eljárást kezdeményeztek volna ellenük. Csakúgy, mint Oleg Orlovot, az egyik legismertebb orosz jogvédő szervezet elnökét is előbb feltartóztatták, de aztán elengedték a rendőrök a moszkvai Diadal térnél.
   
A tüntetésen több újságírót is lefogtak a rendőrök, köztük a Gazeta.ru internetes újság munkatársát, Bozsena Rinszkit, akit több neves orosz televíziós műsorvezető közbenjárására szintén elengedtek a rendőrségről. Kszenyija Szobcsak, Tina Kandelaki és Andrej Malahov egyenesen a rendőrőrsre ment, hogy segítsen kollégájának.
   
Folyamatos tüntetések

Moszkvában az ellenzéki pártok a vasárnapi parlamenti választások óta folyamatosan tüntetnek, ugyanakkor kedden az Egységes Oroszország párt is nagyszabású tömegrendezvényt tartott a főváros központjában, hogy megköszönje a választóknak a támogatást.
   
A hatalommal szimpatizáló ifjúsági szervezetek is kivonultak az utcákra: a Diadal téren az Ifjú Gárda nevű csoport aktivistái ellentüntetést tartott a Jabloko és a Másik Oroszország ellenzéki pártok által oda szervezett tiltakozás idején.

Erőfitogtatás?

Az ellenzéki pártok szerint a hatalom az erőfitogtatással azokat akarja megfélemlíteni, akik szerint csalások történtek a választások során.

Az egyik legnépszerűbb orosz blogger, Alexei Navalnij ügyét a moszkvai bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja. Az elsőfokú ítélet szerint 15 napos elzárással sújtották. Az aktivista ügyvédei panaszt emeltek a bíróságon. A hatóságok 12 órán át megakadályozták azt, hogy találkozzanak a letartóztatott aktivistákkal.

Vlagyimir Putyin visszautasította a választásokat ért kritikákat. Azt ígérte, hogy a márciusi elnökválasztás után átalakítják a kormányt és a tartományi kormányzók soraiban is jelentős változások lesznek. Putyin biztos győzelemre számíthat a választáson. A kormányfői székben pedig a megállapodás szerint Dmitrij Medvegyev váltja majd.

Clinton bírált, majd őt bírálták

Az orosz választások eredményét többek között Hillary Clinton is élesen bírálta. Az amerikai külügyminiszter többször is úgy nyilatkozott, hogy az oroszországi parlamenti választások sem igazságosak, sem szabadok nem voltak. Az orosz Központi Választási Bizottság nem érti Hillary Clinton külügyminiszter aggodalmát és azt tanácsolja, foglalkozzon inkább az amerikai választásokkal - közölte kedden a testület sajtószóvivője, Nyikolaj Konkin.

A Központi Választási Bizottság sajtószóvivője után Igor Boriszov, az úgynevezett Orosz Választási Jogi Társadalmi Intézet vezetője is bírálta Hillary Clinton kijelentéseit, amelyeket szerinte tisztán politikai véleménynek kell tekinteni.
    
Az eredmény tükrözi a társadalom hangulatát

Szvetlana Orlova a szenátus alelnöke úgy vélte, nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani az amerikai külügyminiszter nyilatkozatának, mivel szerinte az orosz parlamenti választásokon részt vevő külföldi megfigyelők, közöttük az EBESZ és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének delegáltjai is megállapították, hogy nem voltak durva jogsértések.  
    
Orlova szerint az a tény, hogy a dumába négy párt került, teljes mértékben tükrözi az orosz társadalom hangulatát. Az orosz szenátus alelnöke hozzátette, hogy senki sem kételkedik a kormányzó Egységes Oroszország párt eredményeiben.
    
„Megjegyezzük magunknak”

Az előző Állami Duma külügyi bizottságának elnöke, Konsztantyin Koszacsev teljes mértékben elfogadhatatlannak nevezte Hillary Clinton bírálatát és kifejezte reményét, hogy Washingtonban nem vonnak le semmilyen gyakorlati következtetést  az amerikai külügyminiszter "furcsa kijelentéseiből". "Megjegyezzük maguknak, hogy mindez az orosz-amerikai kapcsolatok történelmének egyik legsötétebb fejezetében történik" - hangoztatta Koszacsev. Figyelmeztetett: ha Clinton kijelentéseit valamiféle gyakorlati lépések követik Washington részéről, akkor Moszkva azokat nem hagyja majd válasz nélkül.
    
Az orosz politikus John McCain amerikai szenátor kijelentését is visszautasította, amely szerint az "arab tavasz" eljut Oroszországba is.

atv.hu / MTI