Szali Berisa, a muzulmán többségű Albánia miniszterelnöke a palesztin államiság kérdése kapcsán zajlott éles ENSZ vitát követően nyíltan kritizálta az egyoldalú palesztin lépéseket – írta az izraeli Jediót Ahronót internetes kiadása.
Az izraeli portál szerdán közölt interjút az Albán miniszterelnökkel. Szali Berisa ebben úgy vélekedett, hogy „Irán és vezetője, Mahmúd Ahmedinezsád az új nácik. A világnak tanulnia kellene a holokausztból, és meg kellene állítani őket, amíg nem késő”. „A holokauszt arra tanítja a szabad világ lelkiismeretét, hogy ne hagyja ezt a szörnyű forgatókönyvet újból megismétlődni” – tette hozzá a miniszterelnök. Amikor az izraeli a lap munkatársa megkérdezte: Albánia NATO-tagországként csatlakozik-e egy esetleges Irán elleni katonai akcióhoz, Szali Berisa határozottan kijelentette: országa éppúgy csatlakozik, ahogy a NATO Líbiában folytatott hadműveletét is támogatta. Hozzátette: az akció nem az iráni nép, hanem az atomprogram ellen irányul.
Az albán kormányfő a közelmúltban látogatott Izraelbe, ahol Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel és a kabinet több tagjával egyeztetett. Az albán miniszterelnök izraeli látogatása során a Siratófalhoz is elment, ahol a szent hely rabbijával is találkozott. Újságírói kérdésre Jeruzsálemben elmondta: azért ellenzi a palesztin államot, mert az egyoldalú palesztin lépések nem a politikai megoldást segítik elő, hanem a békefolyamatot szabotálják. Szali Berisa hibának nevezte Mahmúd Abbász palesztin elnök az Egyesült Államok és Izrael megkerülésére tett kísérletét. „Izraelnek és a palesztinoknak közvetlen tárgyalásokat kell folytatni, mindkét ország határai biztonságának garantálásával” – hangsúlyozta az albán miniszterelnök. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy az arab fél nem akarja elismerni Izrael államát, és hozzátette: a zsidó állam ellenségei kényszerítették a palesztinokat radikális lépésekre. Ugyanakkor úgy vélte: országa semmiképpen nincs a palesztin nép ellen, és valótlanságot állít, aki ezt terjeszti.
Az albán miniszterelnök az „arab tavasz” eseményeiről azt mondta: a vallási alapokon működő rezsimeknek nincs jövőjük, és a nyugatiaknak segíteniük kell a demokratikus intézményrendszer kialakulását. Szerinte Albánia jó példa a vallási türelemre, amit egy több vallású országban gyakorolni kell, mert bár az albán lakosság többsége muszlim, a vallás nem befolyásolja a politikát – emlékeztetett a miniszterelnök.
A kormányfő kijelentette: Albánia ugyan még nem döntötte el, hogy tartózkodik-e, vagy pedig nemmel szavaz a palesztin államalapítás kérdésében, de semmiképpen nem támogatja az egyoldalú palesztin lépéseket.
atv.hu / YNet
