A CNN értesülése szerint Cain néhány napon belül attól függően jelenti majd be döntését, hogy elapadnak-e a kampányát segítő pénzek, támogatások. A hírcsatorna szerint Cain, aki meglehetősen visszafogott korteshadjáratot folytat, már a legújabb botrány kitörése előtt is mérlegelte csapata néhány emberének elbocsátását. Eközben a republikánus elnökjelöltek első igazi megmérettetéséig, az iowai jelöltválasztó gyűlésekig már csak öt hét van hátra.
Cain a munkatársainak azt mondta, hogy a vele szemben hangoztatott vádak érzelmileg megviselik a családját, amely nehéz időket él át.
A Godfather's Pizza volt vezérével és az amerikai étteremszövetség volt elnökével kapcsolatban egy atlantai nő, Ginger White azt állította egy televíziós nyilatkozatban, hogy 13 éven át viszonya volt vele. Később ezt az elnökaspiráns cáfolatára reagálva, amely szerint kapcsolatuk pusztán baráti volt, úgy pontosította, hogy a viszony szexuális jellegű volt.
White azt mondta a WAGA atlantai televíziós csatornának, hogy utoljára nyolc hónappal ezelőtt lépett fizikai kapcsolatba Cainnel, vagyis még azelőtt, hogy az hivatalosan bejelentette indulási szándékát.
Caint korábban két nő - Sharon Bialek és Karen Kraushaar - a nevét vállalva, másik kettő pedig a nyilvánosság számára egyelőre ismeretlenül szexuális zaklatással vádolta meg.
MTI
