A militáns fiatalok a közlések szerint letépték és elégették a brit zászlót, a helyére pedig az iráni lobogót függesztették ki. Az iráni állami televízió olyan képeket is sugárzott, amelyen az látható, amint a tömeg köveket dobál a nagykövetség épületére, és betöri az ablakokat.
Az incidensre azt követően került sor, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság úgy döntött: visszanyírja kapcsolatait Nagy-Britanniával, amely újabb szankciókkal büntette az iráni atomprogramot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentését követően (Vasárnap az iráni parlament 87 százalékos támogatottsággal elfogadta a két ország, Nagy-Britanni és Irán közötti kapcsolatok lefokozását. Az iráni rádió szerint képviselők a szavazás alatt ezt skandálták a parlamentben, hogy „halál Britanniára”). A NAÜ szerint megalapozott a gyanú, hogy Irán atombombát gyárt.
A tömeg összecsapott az iráni rohamrendőrökkel is, miközben azt skandálták, hogy a brit nagykövetséget "meg kell szállni", és azt, hogy "halál Angliára" - tudta meg az AP hírügynökség. Az egyik tüntető sajtóhírek szerint megszerezte II. Erzsébet királynő bekeretezett fényképét, és azt lóbálta az utcán.
Az iráni félhivatalos Mehr hírügynökség közlése szerint a tömeg dokumentumok vitt ki a nagykövetségről, és azokat az utcán felgyújtotta. A Mehr információi szerint a követségi alkalmazottak az épület hátsó ajtaján tudtak elmenekülni.
A brit külügyminisztérium arra szólította fel Iránt, hogy haladéktalanul állítsa helyre a rendet. „Felháborító, elfogadhatatlan és elítéljük ezt a cselekményt” – olvasható a londoni közleményben. „A nemzetközi jog értelmében az iráni kormányzatnak egyértelmű kötelessége a diplomaták és nagykövetségek védelmének az ellátása. Elvárjuk, hogy haladéktalanul állítsák helyre a rendet, és biztosítsák a brit személyzet és tulajdon védelmét” – írta a közlemény.
atv.hu / BBC
