Iveta Radičová, Ivan Uhliarik és a szakszervezet vezetésének tanácskozása a tévé kamerái előtti összetűzéssel ért véget. A kormányfő szerint különböző álláspontot képviseltek az orvosok a kamerák előtt és a találkozójukon. Az egyetlen pontja a követelésüknek, amin továbbra sem tudtak megegyezni, az az orvosi bérek emelése.
"Az Orvosok Szakszervezeti Szövetsége kompromisszumos megoldási javaslattal érkezett a tárgyalásra, amelyet fel is kínált, sajnos a kormány részéről csak egyetlen lehetőségünk maradt" - közölte a szakszervezeti vezetés egy tagja.
"Ez hihetetlen, inkább nem is kommentálom, hogy pénteken legyen még esélyünk egy asztalhoz ülni" - reagált a kamerák előtt Iveta Radičová, és azonnal be is fejezte a sajtótájékoztatót.
Uhliarik és Radičová kitart az orvosi bérek 300 euróval történő emelése mellett. A miniszter kifejtette, hogy a kórházi orvosok ilyen mértékű béremelése is 34 millió eurós ráfordítást igényel. A szakszervezet szerint viszont ez kevés. Marian Kollár azt állította, ahhoz hogy ezzel egyetérthessen, nincs meg a mandátuma. Csütörtökön viszont tárgyal az egyes szakszervezeti klubokkal.
Azt követelik, hogy a kezdő orvosoknak 5, a specialistáknak 10-11 eurót fizessenek óránként. A fizetésekről pénteken újra tárgyalnak a kormánnyal.
Sme.sk/SITA/para

