A The Telegraph brit napilap tudomása szerint az újszülöttek egyikét támadta meg a leginkább a bélrendszerben előforduló úgynevezett E.coli baktérium, ami egy egészséges szervezet számára nem végzetes. A kórház vezetősége szerint a Hope Erin Evans nevű kislány koraszülött volt. Ő öt nappal születése után halt meg. A brit lap úgy tudja, hogy a kislány anyja fertőződött meg, bár tünetmentes maradt. A kórház dolgozóinak – teszteredmények előtti – véleménye szerint az anya is a kórházban betegedett meg.
Egy másik újszülött ugyancsak megfertőződött és meghalt, két további személy pedig szintén beteg lett. A kórház úgy véli, az öt eset kapcsolatban áll egymással, de arra a kérdésre, ez hogyan történhetett, a Telegraph nem kapott választ, mivel az intézmény vezetői szerint, „túl korai lenne” arról beszélni, a fertőzés hogyan terjedhetett. Az egyik forgatókönyv szerint a pici Hope Erin Evans édesanyja már szülés előtt, a kórházon kívül megfertőződött, de nem tudott róla. Az eset után a kórház vezetői az intézmény koraszülött részlegét elővigyázatosságból bezárták.
A két halálesetet – amelyeknél feltevések szerint a kórházban történhetett a megfertőződés – a walesi közegészségügyi testület (AMB) vizsgálja. Dr. Bruce Ferguson, az AMB orvos- igazgatója elmondta: a vizsgálatok kimutatták, hogy az egyik esetben a fertőzés valóban a kórházban történt, a másik esetben pedig a baktériumot a még ki nem mutatott fertőzést hordozó kismama vitte be a szülőotthonba. A betegeken, eszközökön és magán a részlegen végzett vizsgálatok szerint „nem bizonyítható, hogy az ESBL E. coli fertőzés továbbterjedt”, ennek ellenére azonban komoly fertőtlenítésre került sor – tette hozzá Ferguson. A testület igazgatójának elmondása szerint az esetek összefügghetnek egymással, azonban a vizsgálat összetettségére, és a betegek bizalmára hivatkozással további részleteket nem közölt.
atv.hu / The Telegraph

