A hatóságok a Nationalsozialistischer Untergrund (NSU) elleni nyomozás során további beavatottakat és tettestársakat keresnek. Vasárnap a szövetségi bíróság letartóztatási parancsot adott ki a harminchat éves Beate Z, mint az NSU feltételezett harmadik tagja ellen. Hétfőn újabb letartóztatási parancsot adtak ki, mégpedig a harminchét éves Holger G. ellen, akit az NSU támogatásával gyanúsítanak.
Beate Z. a két fő tettessel – Uwe B. és Uwe M., akik Eisenachban egy lakókocsiban öngyilkosok lettek – legalább tíz gyilkosságot, további gyilkossági kísérleteket, valamint több tucatnyi bankrablást követett el az elmúlt tizenegy év során. Újabb bizonyítékok alapján úgy tűnik, az NSU állt két kölni robbantás mögött is, amelyek során 2001-ben egy iráni származású nő és 2004-ben huszonkét személy sérült meg. A támadások miatt a szövetségi államügyészség 2004 óta nyomoz az NSU ellen.
Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere, Ralf Jäger kijelentette, hogy a 2000-es düsseldorfi bombatámadás anyagait is átnézik, mivel az akkori merényletben több orosz származású német is megsérült.
Más német tartományokban is leporoltak néhány régi aktát. A bajor bűnügyi hivatal az NSU felelősségét vizsgálja egy késelésben, amelyben az akkori passaui rendőrfőnököt, Alois Mannichlt támadták meg három éve. A bajor belügyminiszter, Joachim Herrmann azt szeretné megtudni, hogy miként tudtak a gyanúsítottak tizennégy éven át illegalitásban élni, holott az Alkotmányvédelmi Hivatal figyelmét korábban már felkeltették.
Türingiában egy bizottság felállítását tervezik, melynek azt kell felderítenie: miként sikerült a föltételezett szélsőjobboldali tetteseknek 1998-ban Jenában a rendőrség elől eltűnni. Szászországban, ahol a három feltételezett NSU- tag legutoljára lakott, a tartományi parlament egyik bizottságának hétfői ülésén napirenden volt a téma. A bizottság elnöke azt mondta: a jogállam kötelessége ilyen esetben a teljes nélküli felderítés. „Hogy történhetett meg, hogy ez a csoport évekig anélkül folytathatta undorító tevékenységét, hogy fölfigyeltek volna rá?”
A hatóságok nem erősítették meg az a hírt, miszerint egy Zwickauban fölrobbantott családi ház romjai között a gyanúsítottak igazolványait találták volna meg. A papírok mind hamisak, köztük van például egy hamis vasúti kedvezményre jogosító kártya.
A szövetségi államügyészség állásfoglalása szerint Holger G. a kilencvenes évek végén került kapcsolatba az NSU-val. A nyomozók azzal gyanúsítják, hogy az NSU- tagoknak kölcsönadta jogosítványát, útlevelét és ezzel lehetővé tette számukra, hogy továbbra is rejtve maradjanak, s így szélsőjobboldali erőszakos tetteket hajtsanak végre. Az ő igazolványaival bérelte ki a csoport azt a lakókocsit, amelyet Michèle Kiesewetter rendőrnő 2007-es heilbronni meggyilkolásakor használtak.
Akkoriban a rendőrség az autó rendszámát és az állítólagos bérlő nevét feljegyezte, de a nyomot nem követték. Az alsó-szászországi alkotmányvédelmi hatóságok pincéjében most viszont rábukkantak pár aktára, amelyben G. szerepel, ugyanis 1999 és 2004 között tüntetéseken vett részt és jobboldali csoportok vezetőivel ápolt jó kapcsolatot. Miután később hosszú ideig semmi különös nem történt vele kapcsolatban, , az előírásoknak megfelelően adatait a hatóságok törölték.
faz.de, atv.hu

