A szép őszies időben egy kellemes séta a német fővárosban gyakran bosszankodással végződik – agresszív kéregetők, kelet-európai családok bandákba szerveződve teszik tönkre a városnézést vagy bevásárló-körutat.

„Egy nőnek tíz centet adtam, de túl kevés volt neki,” meséli egy fiatal turista, aki a Gedächtniskirche környéken szeretett volna vásárolni. „Ekkor a nő megpillantott a táskámban egy üres flakont, amin volt üvegbetét, és azt is meg akarta kapni. Ahol én lakok, ott ilyen nem fordul elő.”

A Kurfürstendamm Berlin egyik legismertebb bevásárló utcája. „Fél órán belül a harmadik alkalom, hogy egy kirakat előtt állva valaki megfogja a karom,” meséli egy látogató. „Szívesen adok egy pár centet, de ez már zavaró. Azért csak nem adhatok minden koldusnak pénzt!” Nem maradt más lehetőség, mint a kéregető bandát levegőnek nézni és gyorsan elszaladni.

„Tudunk a problémáról, de a koldulás nem tiltott,” mondja a Charlottenburg-Wilmersdorf városrészek közrendi hivatalának felelőse, Marc Schulte. „El kell tűrnünk. Csak az agresszív kéregetés, mint például egy személy megfogása és visszatartása a tilos.” Schulte azt javasolja, hogy a sértettek forduljanak a közrendi hivatalhoz vagy a rendőrséghez, hogy azok gyorsabban tudjanak reagálni. A bandák mindig újabb kerületekbe vándorolnak, ahonnan egy idő után visszatérnek.

A nyitott éttermek és kocsmák üzemeltetőit is zavarják a kéregető román és bolgár gyerekek, nők, fogyatékos emberek.

„Egy gyermeket a karján tartó koldus engem már arcon is köpött,” meséli egy nagyobb étterem pincérnője a Kurfürstendammon. Egy másik étterem munkatársa is hasonlóról számol be: „Engem akkor köpött le, amikor az asztalok között megszólítottam.” A felszolgálók arról is beszámoltak, hogy a vendégek által az asztalon hagyott borravalót egyszerűen csak ellopják a koldusok.

Egy, a Wittenberg-téren álló olasz pizzéria tulajdonosa is panaszkodik: „A pultnál kéregetnek, koldulnak és amikor elkergetem őket, pár perc múlva újra itt vannak. Gyakran előfordul, hogy a gyerekek a koszos kezükkel megfogdossák a vendégek ételeit, akik ezután otthagyják, és a gyerekek gyorsan megszerzik maguknak az ennivalót,” meséli Lorenzo Mercogliano tulajdonos, aki a közrendészet és a rendőrség tehetetlenségén bosszankodik – „Sok bért fizetek, de ezek a bandák elűzik a vendégeket, és ezzel senki se foglalkozik.”

Sok turista pénz helyett inkább ennivalót ad a gyerekeknek, ám a szakértők szerint ez nem a helyes út. Amíg bármit is kapnak a koldusok, azt sikerként könyvelik el, és újra jönnek. A kelet-európai kéregető bandák problémája közismert Németországban. Nem lehet semmit sem tenni ellene, és a karácsonyi időszakban ez még rosszabb lesz.

Egy utcai falatozó munkatársa elmesélte, hogy zajlik minden reggel a szervezett csoportok érkezése. „Tizenegy óra felé két külföldi rendszámú autó megáll. Nők és gyerekek szállnak ki és koldulni kezdenek. Este aztán ugyanide értük jönnek.” A büfénél gyakran váltják az összegyűjtött aprót papírpénzre, és jó párat össze szoktak szedni naponta, állítja a kiszolgáló.

A Mitte városrész városfejlesztési és közrendi felelőse, Carsten Spallek is arra panaszkodik, hogy meg van kötve a kezük. „Hiányzik a jogi lehetőség a közbelépéshez. Csak kényszerítés bűncselekménye esetén léphet közbe a rendőrség, ami igen bosszantó,” mondja Spallek. Véleménye szerint a szenátus kötelessége lenne a koldulás betiltása. Igen kényesnek tartja, hogy egyre több roma érkezik Berlinbe, ami az EU kelet-európai kibővítése óta teljesen legális. A koldulás és a hasonló esetek száma folyamatosan növekszik, és erre a szenátusnak is reagálnia kell, mondja Spallek.

Egyes javaslatok szerint a kéregető gyerekek életkörülményeit felül kéne vizsgálnia a gyámügyi hivatalnak. Emellett kérdés, hogy miért nem járnak iskolába. A képviselőházba sok megkeresés érkezik a cigányokkal kapcsolatban, ám eddig a koldulással még senki se foglalkozott, állítja egy kereszténydemokrata politikus.

atv.hu / Berliner Morgenpost