Az ENSZ Népesedési Alapjának jelentése szerint tudatos tervezéssel és megfelelő befektetésekkel elérhető lenne, hogy 7 milliárdos népesség mellett is virágzó, fenntartható városok, gazdasági növekedést eredményező termelékeny munkaerő, a gazdasági-társadalmi jóléthez hozzájáruló fiatal populáció, illetve egészséges és a közösség ügyinek intézésében aktívan részt vevő idős generáció jellemezze Földünket. A jelentés szerint ehhez többek között gazdasági lehetőségekhez kellene juttatni a fiatalokat; tervezni kellene a városok növekedését; programokat kellene kidolgozni a Föld erőforrásainak elosztására és fenntartására; valamint szükség lenne oktatásra – beleértve a szexuális nevelést is.

Persze ez a legoptimistább forgatókönyv, amelynek a realitása – a jelenlegi gazdasági-társadalmi folyamatokat tekintve – meglehetősen csekély, legalábbis globális méretekben.

A Malthus-probléma

A népességrobbanással kapcsolatos alapproblémát elsőként egy 18-19. század fordulóján élt angol lelkész, bizonyos Thomas Robert Malthus dolgozta ki. „A népesség ereje végtelenül nagyobb, mint a földnek az ereje, hogy biztosítsa az ember megélhetését” – fogalmazott a lelkész, aki látva, hogy akkoriban Anglia, Franciaország és Amerika lakossága 25 évenként megkétszereződött, úgy kalkulált: korántsem biztos, hogy ez a növekedés az élelmiszerkészletek területén is végbemegy. Úgy vélte, a folyamatok fokozódó éhezéshez, járványokhoz és ennek következményeként háborúkhoz, tömeges halálhoz és végül a társadalom felbomlásához vezetnek.

Malthus jóslata nem teljesült be: az ipari forradalom első hullámának vívmányai megsokszorozták a termelékenységet, és a mezőgazdaság termelékenysége is sokat javult (új tenyésztési eljárások, mocsaras területek lecsapolása, új művelési módszerek, stb.). Ennek hatására a 19. században a brit nemzeti termék tizennégyszeresére nőtt – miközben a lakosság csak négyszeresére bővült.

A malthusi kérdésre ma is alapvetően kétféle választ szoktak adni. Az úgynevezett neo-malthusiánusok – akik legtöbbször ökológusok, illetve környezetvédők – úgy látják, hogy a természeti erőforrások végessége szigorú korlátokat állít a népességnövekedés és a fogyasztás elé: amennyiben túllépjük ezt a korlátot, annak szegénység és társadalmi összeomlás lesz a következménye.

Ezzel szemben a neoklasszikus közgazdászok és a gazdaságtörténészek jóval optimistábbak. Szerintük a piacgazdaság belső logikája magától értetődően eredményezni fogja a természetvédelem ösztönzését, új erőforrások kifejlesztését és a technológiai fejlesztések támogatását. (Lásd: alternatív energiaforrások, biotechnológiai eljárások, stb.)

Hány embert tud eltartani a Föld?

Bernard Gilland közgazdász számításai szerint amennyiben a megművelt mezőgazdasági területek valamelyest növekednének és a terméshozamok több mint megduplázódnának, a világ 7,5 milliárd embert tudna teljesen kielégítő módon, napi 9 ezer kalóriás növényi energiával táplálni. Ha 6 ezer kalóriával számolunk, akkor 11,4 milliárd ember lenne táplálható. Jelenleg a világ napi átlagfogyasztása mintegy 6 ezer kalória, de természetesen a fejlődő és fejlett országok között nagyarányú eltérések mutatkoznak. Indiában például 3 ezer kalória az átlagfogyasztás, míg Észak-Amerikában 15 ezer.

A probléma inkább abból adódhat, hogy a népesedés mértéke, valamint az erőforrásokhoz és a technológiai újításokhoz való hozzájutás nem kiegyenlített a régiók között. Az ENSZ szerint a népességnövekedés jelentős százalékát Afrika ás Ázsia fogja kitenni, egy korábbi CIA előrejelzés szerint pedig 95 százalékban a fejlődő országok idézik elő a globális népességrobbanást. Csak egy példa: amíg Ausztrália népessége 2025-ig alig néhány millió fővel fog gyarapodni, addig a földrajzilag közel fekvő Indonézia lakossága a jelenlegi 240 millióról 300 millió közelébe emelkedik.

Nyomorvárosok és éhhalál

Az ENSZ-jelentés is utal arra, hogy a legszegényebb országok magas termékenységi rátája éppenséggel hátráltatja a fejlődést és állandósítja a szegénységet. Ezekben az országokban ugyanis a munkaképes lakók száma évente 38-40 millióval bővül – vagyis ennyivel kellene több munkahely –, számuk pedig 2025-re elérheti a 3,1 milliárdot.

Amennyiben a fejlődő világ nem részesül a technikai újításokból, illetve azok hasznából, valamint a továbbra is elegendőnek mondott erőforrásokból, a helyzet ezekben a régiókban minden bizonnyal tovább romlik. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet, hiszen már ma is minden második ember szegénységben él a Földön, vagyis bevételeik nem fedezik szükségleteiket. Ezen belül egymilliárd körülire becsülik azok számát, akik abszolút szegénységben élnek, vagyis napi bevételük nem éri el az egy dollárt. Döntő többségük Afrika és Dél-Kelet Ázsia nyomorral leginkább sújtott területein tengődik. Évente 8 millióan, tehát naponta 20 ezer ember hal meg a szegénység közvetlen következményeképpen.

Egy másik tendencia, hogy a vidéki lakosság a városokban keres boldogulást. Így az óriási népsűrűséggel rendelkező megavárosok egyre inkább a szegénység és a szociális összeomlás központjai lehetnek. A világon már ma is csaknem egymilliárd ember, a városi népesség közel fele él  nyomornegyedekben, többségük Afrikában és Ázsiában. Meglehet, hogy ezeknek a városi nincsteleneknek az elkeseredettsége minden eddiginél drámaibb bűnözési hullámokat indít el, illetve megnöveli a vallási és politikai szélsőségek erejét.

Szegény gazdagok

A fejlett országok esetében fordított a helyzet: az alacsony termékenységi ráta miatt túl kevesen lépnek be a munkaerőpiacra, miközben társadalmaik öregednek, vagyis tömegek nyugdíjellátását – valamint a fejlett szociális ellátások fenntartását – kell finanszírozni.  

Eközben a kilátástalan életkörülmények menekültek százmillióit indíthatják el a fejlett országok felé, aminek első megközelítésben akár jótékony hatásai is lehetnek, amennyiben kompenzálja a népesség-, és egyben munkaerő csökkenést. A gond az, hogy a bevándorlók tömegei nem a szakképzettek.

Egy korábbi ENSZ jelentés szerint 2050-ig mintegy 160 milliós bevándorlóseregnek kell Európába érkeznie, hogy tarthatóak legyenek az egy főre vetített gazdasági mutatók. A muszlim bevándorlók aránya pedig a jelenlegi 13 százalékról 22-37 százalékra emelkedhet 2025-re. Márpedig ez civilizációs – vallási, kulturális, politikai – szempontból meghatározó lehet a kontinens jövőjére nézve.

Ebből a szempontból globálisan tekintve is érdekesek a tendenciák. Míg 1950-ben a világ lakosságának majdnem egyharmada élt az ipari demokráciákban, ez az arány 2004-ben szűk egynegyed volt, 2020-ra pedig várhatóan kevesebb lesz mint egyötöd. A fejlett országok közül már csak ketten, az USA és Japán lesznek a húsz legnépesebb ország között, míg a többi ipari demokrácia „kis országnak” számít majd. Logikusan merül fel a kérdés – pusztán a számok súlya miatt –, hogy a nyugati értékek, mint a liberalizmus, az emberi jogok, vallási türelem, a demokrácia megtartják-e domináns szerepüket abban a világban, amelyet elsősorban az ezek által „nem érintett” társadalmak lakosai népesítenek be?

atv.hu / Sebestyén István