Santiago Creel, a Nemzeti Akciópárt színeiben indul a jövő évi mexikói szavazáson. Megválasztása esetén szakítana a jelenlegi kormánypolitikával. Elképzelése szerint ugyanis nem a hadsereg feladata a drogkartellek elleni harc. „Egy új stratégiára van szükség, amely lehetővé teszi, hogy az erőszak szintjéhez megfelelő módon támadjuk meg az egyes drogbandákat” –mondja a korábban belügyminiszteri posztot betöltő Creel.
A drogháborúk halálos áldozatainak a száma a jelenlegi elnök, Felipe Calderon 2006-os hivatalba lépése óta növekszik. Eddig 44 ezren vesztették életüket a kábítószerrel kapcsolatos erőszakban. Ez az adat nemcsak Calderon támogatottságában okozott kárt, de az Egyesült Államokkal való kapcsolatában is feszültséget eredményezett.
Az amerikai bevándorló családból származó Creel szerint a figyelmet a kartellek pénzszerzési csatornáira kellene összpontosítani. A legfontosabb feladat pedig a pénzmosás felszámolása és a mexikói börtönök újraszabályozása lenne. A fogvatartott bűnözők ugyanis gyakran a rácsok mögül is folytatják a bűncselekményeket.
A felmérések szerint viszont a Nemzeti Akciópárton belül is akad kihívója Creelnek: Josefina Vazquez Mota személyében. Emellett jók az esélyei az Intézményes Forradalmi Pártnak is, amely 2000-ig hét évtizeden át irányította Mexikót.
atv.hu
