A két segélymunkás a dán aknamentesítő csoportnak (DDG, Danish Demining Group) dolgozott. Az emberrablás tényét egy másik tisztségviselő is megerősítette, de az áldozatok nemzetiségéről nem tudott nyilatkozni. AZ AP hírügynökség jelentése szerint a DDG egyik szomáliai dolgozóját is elrabolták.
Galkayo polgármestere elmondta, hogy a szóban forgó 60 éves dán férfi és a 32 éves amerikai kolléganője épp a város déli részén található repülőtérre tartott, amikor megtámadták őket. Galkayo két részre osztott település: az északi zóna Puntland félautonóm régió közigazgatásához tartozik, míg a déli rész a Galmudug nevű klán ellenőrzése alatt áll. Az incidens az utóbbi területen történt.
A DDG a térség aknamentesítésében segít, illetve a helyi közösségeket tájékoztatja az aknák és különböző robbanószerek jelentette veszélyekről. A két segélymunkás pontos feladatköréről nincs információ.
Néhány héttel ezelőtt gyaníthatóan szintén szomáliai fegyveresek az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet két munkatársát rabolták el egy kenyai menekülttáborból. Nairobi, válaszul az emberrablásokra, 1600 katonát küldött Dél-Szomáliába az al-Shabaab milícia ellen, az azonban nem bizonyosodott be, hogy valóban ennek a szélsőséges szervezetnek a tagjai állnak a történtek mögött.
Az Egyesült Államok kenyai nagykövetsége azonban „hiteles” információkra hivatkozva terrorveszélyre figyelmeztetett Kenyában a szomáliai beavatkozás miatt. Erre azt követően került sor, hogy 2011. szeptember 11-én fegyveresek törtek be egy kenyai tengerparti villába, ahol egy ötvenes éveiben járó házaspár tartózkodott. A védekezni próbáló brit férfit lelőtték, feleségét pedig egy
motorcsónakon Szomáliába hurcolták (a kenyai hatóságok utolérték a
menekülő emberrablókat, de tűzharc alakult ki közöttük, és a fegyveresek
végül átlépték Szomália felségvizét).
Október 1-én szomáliai
kalózok, vagy terroristák egy 60 év körüli tolószékes francia nőt
raboltak el a kenyai Manda sziget egyik nyaralójából, ahol az asszony
pihent. A francia külügyminisztérium jelentése szerint az elrabolt hölgy
később meghalt, mivel fogva tartói nem vitték el magukkal a
létfontosságú gyógyszereit.
Július óta két kenyai katona is az al-Shabaab fogságában van.
atv.hu / MTI

