„Az előzetes eredmények szerint az Ennahda az első helyet szerezte meg” – közölte a Reuters hírügynökséggel Abdelhamid Dzslazzi, az iszlamista párt kampányigazgatója Tuniszban. Dzslazzi egy több száz fős tömeg előtt tartott beszédet, amely azt kiáltozta, hogy „Allahu akbár”.
Vannak, akik az iszlamisták előretörésében fenyegetést látnak a modern, liberális értékekre. Az ország ugyanis komoly szekuláris hagyományokkal rendelkezik - Habiba Bourguiba, a független Tunézia első elnöke alatt biztosították a nők számára a szavazatjogot, betiltották a többnejűséget, engedélyezték az abortuszt és a házasság feltételeként előírták a női fél egyetértését.
Fiatalok tüntetnek az iszlamista párt ellen Tuniszban. "Hol a demokrácia" és "a szavazatunk nem eladó" feliratú táblákkal.
Hétfőn Tuniszban több tucatnyian gyűltek össze, hogy ülődemonstrációt tartsanak – a tömeg szerint az Ennahda választási szabálytalanságokat követett el. „Nagyon tartok emiatt az eredmény miatt” – közölte egy 28 éves újságíró, Meriam Othmani. „A nők jogai csorbulhatnak, és nincs kizárva, hogy az Ennahda visszatér a diktatúrához, amint megszerzi a többséget a nemzetgyűlésben” – tette hozzá.
Az arab tavasz nyomán érezhető iszlamista előretörés már tavasszal érezhető volt Tunéziában – egy közvélemény-kutatás 2011 márciusában kimutatta: az Ennahda 29 százalékos támogatottsággal bír a lakosság körében, messze megelőzve a szekuláris Progresszív Demokrata Pártot, amelyet akkor a lakosságnak csak 12 százaléka preferált.
Szakértők szerint az Ennahda „mérsékelt” sária-rendszert szeretne bevezetni, kombinálva azt a nyugati-típusú demokráciával. A párt ideológiájára a Muzulmán Testvériség, valamint az iráni iszlamista forradalom is komoly hatást gyakorolt.
ML - atv.hu / Reuters
