Debarata Pal, a nyugat-bengáli katasztrófakezelők vezetője elmondta, hogy szombaton, a gyűlés idején a híd egyik vége a 21 méter mélységben alatta rohanó Rangeet Khola folyóba omlott, az áldozatok között legalább hat gyermek is van.

A szombati késő esti órákban a Dardzsilingtől 30 kilométerre fekvő Bidzsonbari faluban, a hídon állva több mint 150-en hallgatták a helyi szeparatista Gorka Dzsanmukti Morka (GJM) párt vezetőinek beszédeit, mikor a híd összeomlott. A híd egyik oldalán politikai, a másik felén pedig kulturális rendezvényre került sor – közölte Roshan Giri, a GJM párt főtitkára. A GJM azért küzd, hogy a dardzsilingi teatermelő vidék független állammá váljon.

Beszámolók szerint a mentésben a hadsereg, a tűzoltóság és a rendőrség is részt vett. Hatvanra tehető azoknak a száma, akiket szombaton a tragédia után sikerült megmenteni, vasárnap azonban már a folyó alsóbb szakaszain keresték az eltűnteket. Az 1942-ben épült híd szerkezetét egy szeptemberben bekövetkezett - Indiát, Nepált és Tibetet - megrázó 6,9 erősségű földrengés rongálta meg.

atv.hu / CNN / BBC