A külügyminisztérium által kedden közzétett hivatalos nyilatkozat úgy vélte, hogy az ítélet visszalépés a jogállamiság, illetve a demokrácia terén.
   
A dokumentum utalt arra, hogy Berlin a volt miniszterelnök elítélését elfogadhatatlannak tekinti. A történtek nem maradhatnak következmények nélkül a német-ukrán kapcsolatokra, valamint az Európai Unió és Ukrajna közötti viszonyra - szögezte le a közlemény, amely hangsúlyozta azt is: a német kormány szoros figyelemmel kíséri majd, hogy Kijev milyen magatartást követ Julija Timosenkóval, illetve korábbi volt kormánytagokkal szemben.
   
Németország elvárja, hogy az ukrán vezetés hitet tegyen a demokrácia és a jogállamiság mellett - hangsúlyozta a nyilatkozat.
   
A német kormány már Timosenko letartóztatását is mély aggodalommal vette tudomásul és úgy ítélte meg: a politikailag vezérelt igazságszolgáltatás gyanúját kelti az a tény, hogy a korábbi kormány számos tagja ellen hivatali visszaélés vádjával vizsgálatot indítottak.
   
Külügyminisztériumi források kedden annak a nézetnek adtak hangot, hogy a Timosenko elleni per, illetve az ítélet súlyos akadályt jelent Ukrajna uniós közeledésének útjában.

MTI