Mahmúd Abbász (Abu Mázen), a Palesztin Hatóság elnöke.
„Kedves kollégák, némi tanácstalansággal és megrökönyödéssel szemléltük a Palesztin Nemzeti Tanácsnak demokráciapartneri jogállást megteremtő döntését az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén. Nem gondoljuk, hogy ilyen módon kezelve ez az ügy valóban segíteni fogja a Palesztin Hatóság erőfeszítéseit abban, hogy demokratikus állammá váljon”
„Ezzel párhuzamosan kifejezésre juttatjuk kívánságunkat, mind a palesztinok, mind pedig Izrael felé, hogy kíséreljenek meg visszatérni a tárgyalóasztal mellé, hogy elérjék a célt, amelyben mindnyájan bízunk: két államot a biztonságban és békében egymás mellett élő két népnek.”
„Megdöbbenésünk alapja, hogy nehéz összeegyeztetni a Palesztin Hatóság realitásait azzal a határozattervezettel, amelyről az európai képviselők szavaznak. Miközben bízunk benne, hogy a meghatározott célok megvalósítását késedelem nélkül el lehet kezdeni, úgy véljük, hogy sok, a dokumentum által felsorolt alapelvet, valamint bíztatást alaposabban át kellene vizsgálni, mielőtt szavazunk az Európa Tanácsba ülő (palesztin) delegáció sorsáról.”
„A Palesztin Hatóság ugyanis nagyon megosztott, politikai szempontból lényegében két frakcióra oszlik, a Fatahra és a Hamaszra. 2011 májusában pedig megkötöttek egy ellentmondásos kiegyezési-paktumot, és jelenleg, több nézeteltérés dacára, Abbász komolyan dolgozik azon, hogy hatékonnyá tegye.”
„A Hamasz azonban többek között az Európai Unió és az Egyesült Államok által is terrorszervezetként van számon tartva; tevékenysége az antiszemita és nyugatellenes alkotmányon nyugszik, amely Izrael elpusztítását ígéri; titkos helyen tartja fogva Gilad Salit izraeli katonát, akiről még a Vöröskereszt sem juthatott információhoz; lakosságát a szigorú sária jogszabályok uralma alatt tartja."
„A Palesztin Hatóság elnökének, Abbásznak a mandátuma 2005. február 9-én kezdődött meg, de az 2009. január 9-én lejárt. Ezt egy évvel meghosszabbította, majd még eggyel. Most azt hallani, hogy a választásokat már szervezik: azt kívánjuk, hogy az Európa Tanács járuljon hozzá, hogy a Palesztin Hatóság térjen vissza a választási rendszerhez minél hamarabb.”
„Az állampolgári jogokról: a Freedom House 2010-es jelentése szerint a nők korlátozott jogállással bírnak, diszkriminatív rendelkezésekkel szembesülnek a házassággal, válással és gyermekfelügyelettel összefüggésben. A családi erőszak ma is jelentős probléma, és a nők elleni erőszak csak emelkedett az elmúlt években. A diszkriminatív jogszabályok alól az örökség, feleségtartási díj, valamint a munkavállalói lehetőségek sem jelentenek kivételt. Az úgy nevezett 'becsületbeli gyilkosságok' száma – amelyek áldozatai többnyire a házasságon kívüli viszonyt létesítő nők – szintén megugrott.”
„A Gázai övezetben uralkodó Hamasz bevezette a hudud rendszerét, amely egy hetedik századi büntető törvénykönyv – ebben szerepel az amputáció, korbácsolás, valamint a halálra kövezés.”
„A Palesztin Hatóság területén is van halálbüntetés, és a Human Rights Watch szerint jelen pillanatban 21 személy várja börtönökben a végrehajtást. 2011-ben három embert végeztek ki, két további személyt pedig halálra ítéltek. 2011 júliusában pedig két férfit azért akasztottak föl, mert azzal vádolták meg őket, hogy ’együttműködtek’ Izraellel. Mindamellett azt el kell ismerni, hogy Abbász 2005-ben kérvényezte a bíróságoknál, hogy függesszék fel a halálbüntetések kiszabását”.
„Ennek ellenére napi szinten történnek a ’balesetszerű’, de valójában szándékos gyilkosságok, úgy, hogy a biztonsági erők képtelenek hatékonyan közbeavatkozni, mivel számtalan frakció és milícia van, amelyek politikai, családi alapon szerveződnek, és az utcákon vívnak egymással. Azt egyben elismerjük, hogy a palesztin vezetés igyekszik küzdeni a jelenséggel, ez azonban komoly hatással bír a palesztin társadalomra. Palesztinokat, akiket Izraellel való együttműködéssel vádolnak, gyakran az utcákon lincselnek meg, vagy lőnek le, gyakran úgy, hogy kirángatják őket a börtönökből, ahol fogva tartották őket.”
„Mivel a palesztin büntetőtörvénykönyv az 1960-ban kodifikált jordán Btk-n alapszik, tiltja a homoszexuális tevékenységet. A Palesztin Hatóság területén élő melegek folyamatos szankcióknak és üldöztetésnek vannak kitéve. Ebből kifolyólag sok meleg palesztin menekül el a palesztin területekről és keres menedéket Izraelben. A jog tiltja a gyermekmunkát is, ennek ellenére sok gyermek – bizonyos statisztikák szerint több mint 70 százalék – dolgozik boltokban, a mezőkön, gyárakban és vállalatoknál.”
„A véleménynyilvánítás szabadságáról 2006-ban azt lehetett olvasni, hogy legalább 16 palesztin újságírót gyilkoltak meg, vagy sebesítettek meg fegyveres csoportok és a Palesztin Hatóság biztonsági csapatai. A Human Right Watch szerint a Palesztin Hatóság biztonsági erői önkényesen letartóztattak és gyakran brutálisan megkínoztak több ciszjordániai újságírót”.
„Ami a keresztények helyzetét illeti, számtalan tanúvallomás született a muszlim fél diszkriminatív viselkedéséről, valamint vallási üldözéséről: Betlehemben az elmúlt évtizedek során a keresztény arab népesség aránya 90 százalékról 15 százalékra csökkent. A Gázai övezetről nem is beszélve, ahol a napi szinten zajló üldöztetés nem áll meg a gyilkosságnál.”
„Kötelességünk megemlíteni azt is, hogy a palesztin Fatah vezetés többször is említést tett arról, hogy a jövendő palesztin állam nem fogja tolerálni a zsidók jelenlétét, és mi ezt nem fogadhatjuk el a demokrácia és az egymás mellett élés jó előjeleként.”
„Ezek miatt az okok miatt – miközben demokratikus és békés jövőt kívánunk a Palesztin Hatóságnak, és elismerjük az elkötelezettségét, hogy demokráciapartneri jogállást kíván az Európa Tanácsban – úgy látjuk, hogy még hatalmas erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy teljesítsük a miránk háruló kötelezettségeket”.
Molnár László – atv.hu

