Martonyi János a nap folyamán megbeszélést folytatott Bozidar Delic szerb miniszterelnök-helyettessel, aki a találkozó után tartott sajtóértekezleten megelégedéssel szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Budapest tesz Szerbia uniós integrálódásáért. "Uniós elnöksége idején Magyarország bebizonyította, hogy síkraszáll a nyugat-balkáni országok és különösen Szerbia érdekeiért is" - mondta. "Budapest lesz az egyik első állomás, amelyet felkeresünk, ha az EU bizottsága októberben nyilvánosságra hozza véleményét Szerbia uniós felkészültségéről" - mondta. Hozzáfűzte, hogy párbeszédet kezdeményeznek a vajdasági magyar kisebbség képviselőivel a restitúciós törvény tervezetéről.
"A szerb és a magyar kormány között vagyon-visszaszármaztatási vita nincs, viszont van egy - az európai értékekkel összefüggő - elvi kérdés, nevezetesen az, hogy a kollektív bűnösség, a kollektív felelősség semmilyen formáját sem mi, sem pedig az Európai Unió elfogadni nem tudjuk" - hangsúlyozta Martonyi János. Rámutatott arra: az illegális migráció megakadályozása érdekében tárgyalni kell a határok fokozott ellenőrzéséről is. "Mindent megteszünk azért, hogy Szerbia megkapja az uniós tagjelölti státust" - mondta Martonyi. Koszovót illetően pedig "közös érdek, hogy egyik fél se alkalmazzon erőszakot".
A szerb kormányfő helyettese az után fogadta a magyar diplomácia vezetőjét, hogy elmaradt Martonyi és Vuk Jeremic megbeszélése, mert a szerb külügyminiszternek sürgősen New Yorkba kellett utaznia, az ENSZ BT-nek az észak-koszovói helyzet kiéleződése miatt összehívott rendkívüli ülésére.
Martonyi János Belgrádban részt vett a nemzetközi biztonságpolitikai fórumon, amelyet délelőtt Boris Tadic szerb elnök nyitott meg. Az ezt követő pódiumbeszélgetésen a magyar külügyminiszter szorgalmazta a nyugat-balkáni térség európai integrációját.
MTI
