Viktor Tyihonov, a sportág legendás edzőalakja azt javasolja, hogy a másik 23 klub adjon egy-egy játékost a Jaroszlavlnak, és ők így alkossanak egy csapatot, amely végigjátssza az idényt. De elképzelhető az is, hogy a Lokomotiv nélkül rendezik meg a szezont.
KHL felajánlások: új keretet kap a Lokomotiv
Újjáépül a többi klubtól érkező játékosokból a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapata, amelynek teljes kerete odaveszett a szerdai légi katasztrófában. Nem ez lenne az első eset, hogy katasztrófa sújtotta klubot a többi csapat játékosaival töltenék fel. Alekszandr Medvegyev, az orosz nyílt profiliga (KHL) elnöke a csütörtöki rendkívüli elnökségi ülés után elmondta: a többi 23 klub önkéntesen legfeljebb három játékost adhat át a Jaroszlavlnak, amely így várhatóan 40-45 hokisból választja ki új keretét. A KHL 2011/12-es idénye szerdán rajtolt, ám a tragédia miatt félbeszakadt a Szalavat Julajev-Atlant nyitótalálkozó. A bajnokság jövő kedden folytatódik, addig az összes meccset elhalasztották.
NHL vészforgatókönyv
A világ legerősebb ligájában, az észak-amerikai NHL-ben létezik forgatókönyv arra az esetre, ha katasztrófa következtében egy csapat létszáma 14 mezőnyjátékos és 1 kapus, azaz 15 fő alá csökken. Ebben az esetben az érintett klub engedélyt kap arra, hogy a többi csapatnál érvényes szerződéssel rendelkező hokissal tárgyalhasson annak átigazolásáról. Ügyelni kell arra, hogy az újjászerveződő csapat játékosainak összfizetése ne haladja meg a mindenkori bérmaximumot (az úgynevezett fizetési plafont, salary cap).
Ha így sem sikerül feltölteni a keretet 22 főre (20 mezőnyjátékos, 2 kapus), akkor a liga elrendel egy speciális játékosválasztást. Ebben az esetben a katasztrófában nem érintett klub 10 mezőnyjátékost és 1 kapust védetté, azaz el nem igazolhatóvá tesz, a keret többi tagját - klubonként maximum egy játékost - azonban a tragédiában érintett csapat megszerezheti. Azt a klubot, ahonnan elszerződött hokis, egymillió dollár kompenzáció illeti meg, a játékos új csapata viszont köteles őt ugyanolyan feltételekkel továbbfoglalkoztatni, mint ahogy előző munkaadója tette.
Két túlélő
Ahogy beszámoltunk róla tegnap, a jaroszlávli repülőtér közelében lezuhant egy orosz Jak-42-es utasszállító repülőgép, amelynek a fedélzetén 45 ember utazott, az orosz nyílt profiliga jégkorongcsapata, a Lokomotiv Jaroszlavl tagjai és a repülőgép legénysége. Az utasszállító Minszkbe tartott - írja az orosz Vesti.ru hírportál helyi hírügynökségekre hivatkozva.
Az orosz légi közlekedési hatóság, a RoszAviácija szerint hárman élték túl a balesetet, ők súlyos állapotban vannak. Egy másik forrás úgy tudja, hogy csak egy ember élte túl a repülőtértől mintegy 2 kilométerre bekövetkező katasztrófát. A Vesti.ru később két túlélőről értesült, az egyik Alekszander Galimov, a Loki jégkorongozója, akinek még küzdenek az életéért, a másik a személyzet egy tagja.
A Jakovlev Jak-42-es utasszállító lángoló roncsai Jaroszlávl mellett.
Az ITAR-TASSZ hírügynökség által idézett RoszAviácija szerint a balesetet oka az lehetett - az elsődleges vizsgálatok alapján - hogy a repülőgép, egyelőre tisztázatlan okokból, nem tudott a biztonságos magasságba emelkedni a felszállást követően, és nekicsapódott a repülőtér területén kívül álló antenna tornyának. A katasztrófa pontos körülményeit egyelőre vizsgálják az orosz hatóságok, mindenesetre gyanítják, hogy a pilóták hibáztak.
Az orosz Jaronovoszti hírügynökség által idézett szemtanúk és a videó felvételek tanúsága szerint a repülőgép szinte teljesen megsemmisült, csupán egy kiégett fémkupac maradt a helyszínen. A gépet egyébként három hét múlva vonták volna ki a forgalomból.
Dinamó Riga vs Lokomotiv Jaroszlávl, 2010.
A Lokomotiv szeptember kilencedikén lépett volna pályára a minszki Dinamóval szemben. Alekszander Kuzmak sportkommentátor a Rosszija 24-nek nyilatkozva elmondta, hogy a gép fedélzetén az orosz játékosok - köztük több válogatott sztár - mellett európai (német, szlovák, svéd) jégkorongozók is voltak. A kommentátor szerint a klub eddig az egyik legjobb volt a KHL-ben.
Világsztárok, olimpiai bajnokok, válogatott jégkorongozók vesztek oda
Több külföldi világsztár – például a svéd Stefan Liv, a szlovák Pavol Demitra, a cseh Karel Rachunek, Jan Marek és Josef Vasicek, a lett Karlis Skrastins, a fehérorosz Ruszlan Szalej – mellett orosz tehetségek alkották az ütőképes együttest - írta az MTI. A kapus Liv olimpiai és világbajnok volt 2006-ban. A csatár Vasicek szintén abban az évben Stanley Kupát nyert az NHL-es Carolina Hurricanes alakulatával, Marek és Rachunek 2010-ben vb-aranyérmes lett a cseh válogatottal. Szalej 917, Skrastins 832 NHL-meccs után idén nyáron igazolt Jaroszlavlba, de szintén néhány hónapja szerződött a klubhoz Liv, Marek és a német Robert Dietrich. A szlovák Demitra vb-bronzérmes, olimpiai negyedik, és az NHL-ben háromszor játszott All Star-meccsen. Az edző szintén legendás alakja a sportágnak, Brad McCrimmon a Detroit Red Wings és a Philadelphia Flyers hátvédje volt.
A Locomotiv-keret. A Jaroszlavl szerdán Minszkbe indult, ahol csütörtökön kezdte volna meg a 2011/12-es idényt. A bajnoki rajt szerdán volt, a Szalavat Julajev és az Atlant meccse azonban félbeszakadt, amikor a résztvevők hírt kaptak a szörnyű tragédiáról. A KHL az észak-amerikai profiliga, az NHL után a második legerősebb bajnokságnak számít, és ebben a Lokomotiv az egyik legjobb klub. A nyílt orosz bajnokságban az orosz mellett lett, fehérorosz, kazah és idéntől szlovák (Poprad) csapatok szerepelnek. Szinte mindegyik klubban több világsztár is helyet kap, akik szezonként sok-sok millió dolláros fizetést kapnak. A csapatok mögött főleg tőkeerős energetikai cégek állnak.
A Magyar Jégkorong Szövetség részvétét fejezte ki
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) részvéttáviratot küld az orosz nyílt profiliga (KHL) vezetőinek a Lokomotiv Jaroszlavl csapatának szerdai repülőgép szerencsétlensége miatt. Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, a magyar szövetség és a KHL jó kapcsolatot ápol, szó volt korábban arról, hogy a magyar válogatott összecsap az egyik KHL-es klubbal. "A KHL elnökét, a Gazprom vezérigazgató-helyettes Alekszandr Medvegyevet, aki egyben a nemzetközi szövetség elnökségi tagja, valamint Dmitrij Kurbatov KHL-sportigazgatót és Vlagyimir Salajev alelnököt jól ismerjük, és a Magyar Jégkorong Szövetség részvéttáviratot küld a KHL-nek" – mondta Kovács Zoltán. Hozzátette: a MOL Liga pénteki mérkőzései gyászszünettel kezdődnek.
ML - atv.hu / Jaronovosti / Vesti.ru / MTI

