Anyelí 2006-ban játszani ment ki házuk udvarába, ahonnan nyom nélkül eltűnt. Édesanyja, Loyda Rodríguez Morales szórólapokon kereste, árvaházakban kutatott utána és az örökbefogadással foglalkozó ügynökségeket is felkereste. A ma hat éves kislányt állítólag végre megtalálták: egy Missouri államban élő házaspár fogadta örökbe.
Jennifer és Timothy Monahan úgy tudta, hogy lányukat gyermekrablók kezéből szabadították ki és az örökbefogadás teljesen legális. Egy guatemalai bíróság most mégis visszaköveteli a kislányt. Ha erre nem kerülne sor két hónapon belül, akkor az Interpolt is be akarják vonni az ügybe.
Egy állítólagos genetikai vizsgálat bizonyította be, hogy Morales a vér szerinti anyja a kislánynak. Egy idegen nő vitte magával annak idején Anyelít az udvarból: „Nem tudtam semmit tenni”, mesélte az anya az ABC Newsnak.
Az, hogy Monahanék tudtak-e valamit lányuk származásáról, nem tisztázott. Azt állítják, hogy az örökbefogadást teljesen legális úton hajtották végre és nem hajlandók a most már Karen Abigailnak nevezett kislányt visszaadni. A szülők közölték, hogy gyereküket meg akarják óvni egy traumától és saját maguk akarnak kutatni múltja után.
Morales a Guardiannak azt nyilatkozta, hogy nem haragszik az amerikai párra. „Csak azt szeretném nekik megmondani, hogy adják vissza a kislányomat”. Néhányan úgy vélik, hogy lánya az Egyesült Államokban jobb körülmények között él, mint Guatemalában. „Jó életet tudok kínálni a gyerekeimnek, mindazzal a szeretettel és figyelemmel, amire szükségük van”, idézi a brit lap Moralest. Anyagilag is jól áll a család: „Kijövünk abból, amit a férjem keres.”
Az üggyel kapcsolatosan komoly jogi és erkölcsi kérdések merülnek fel. Legitim-e kiszakítani egy hat éves gyereket a családjából, ahol évek óta él? Kinek az igénye erősebb: a vér szerinti anyáé, aki eltűnt gyerekét akarja visszakapni? A gyereké, aki egy megszokott környezetben él? Vagy az örökbefogadó szülőké?
„Az illegális örökbefogadások során csak vesztesek vannak”, véli az Unicef munkatársa, Rudi Tarneden. „Anyák, akiknek ellopták a gyerekeiket, vagy hamis ígéretekkel kicsalták őket tőlük. Traumát átélt gyerekek, akik elől elrejtik az igazságot valódi származásukról. Örökbefogadó szülők, akik folyamatos jogi bizonytalanságban élnek.”
1997 és 2007 között a segélyszervezetek adatai szerint több, mint 25.000 guatemalai gyereket fogadtak örökbe külföldi családok. Ezek során a gyerekjogok védelmére létrejött nemzetközi előírásokat nem vették figyelembe és az illegális módszerek is igen elterjedtek.
A kis Anyelí esetében az amerikai kormány is komoly dilemma előtt áll: egyrészt a guatemalai igazságszolgáltatással szeretnének együttműködni. Másrészt a hat éves kislány most már amerikai állampolgár, akit nem lehet csak úgy egyszerűen kiutasítani. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője nem kívánt a Guardiannak az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.
aal

