Az Irene hurrikán 1-es kategóriájú viharrá gyengült, amint Észak-Karolina partjai felé közeledett közép-európai idő szerint szombaton kora reggel, de időjárás-előrejelzők szerint továbbra is rendkívül veszélyes.

Az Országos Hurrikánközpont szerint 160-ról 150 km/óra sebességűre csökkentek a legerősebb széllökései. A hurrikán 22 km/óra sebességgel haladt előre az észak-karolinai Cape Lookout irányába, amikor központja 100 kilométernyire volt tőle és észak-északkeleti irányban nyomult előre.

A Lufthansa törölte több járatát

Összes szombati és vasárnapi New Yorkba tartó és onnan induló járatát törölte a Lufthansa német légitársaság az Irén hurrikán miatt - jelentették be Berlinben szombaton.

Ugyanez érvényes vasárnapra Bostonra és Philadelphiára. Frankfurt, München és Düsseldorf német városokból szombaton összesen hét repülőgép indult volna a Kennedy repülőtérre, illetve Newarkra, és hét indult volna ebből a két légikikötőből Németország irányába. Szombat déltől (16 óra GMT) azonban a nagy keleti metropolis repülőtereit minden érkező gép elől lezárják.

Vasárnap 11 Németországból indulni hivatott Lufthansa-gépet sújt az intézkedés. Az Irén hurrikán közeledtével a keleti parton, kiváltképpen New Yorkban veszélyhelyzetet hirdettek, a nagyvárosból a partvidéken élő 250 ezer embert evakuálnak az otthonából, amire még eddig nem volt példa.




Kétmillió embernek kellene elhagynia az otthonát

A hurrikán miatt hat államban (Delaware, Maryland, Virginia, New Jersey, New York, Észak-Karolina) rendeltek el rendkívüli állapotot a BBC szerint. Több mint kétmillió embernek mondták a hatóságok az Egyesült Államok keleti partján, hogy az Irén hurrikán közeledte miatt átmenetileg hagyja el otthonát, és menjen biztonságosabb helyre.

New Yorkban az alacsonyabban fekvő városrészekben, például Manhattanben és Long Islanden több mint 250 ezer embert, a szomszédos New Jersey államban további 750 ezret érint a kitelepítés.

Elrendelték a New York-i földalatti - Amerika legnagyobb metróhálózata - bezárását is. Természeti katasztrófa veszélye miatt még sosem kellett ilyen intézkedéshez folyamodni a New York-i metró történetében. Hurrikánveszélyre figyelmeztető előrejelzést utoljára 20 éve adtak ki a keleti parti nagyvárosban. Szombaton magyar idő szerint este hat órától lezárják mind az öt New York-i és New York környéki repülőteret.

A figyelmeztetés péntektől érvényes végig a keleti parton; Észak-Karolinától egészen északon, a kanadai határnál fekvő Massachusetts államig. Ez a világ egyik legsűrűbben lakott övezete, nagyjából 65 millióan élnek itt. A boltok pénteken tele voltak, az emberek igyekeztek élelmiszert, vizet felhalmozni, sokan vettek zseblámpákat, generátorokat.

Mozgósították a Nemzeti Gárda több száz katonáját. Amerikai légitársaságok összesen legalább 6100 járatot töröltek hétfőig, ez több százezer utast érint. A hurrikánnal érkező viharos szél és heves eső elérheti többek között a washingtoni és a bostoni repülőteret is.

Barack Obama amerikai elnök egy nappal lerövidíti vakációját, és visszatér Washingtonba a Massachusetts partjainál fekvő Martha's Vineyard szigetről.

Jóval azelőtt, hogy a hurrikán szeme elérte volna Észak-Karolinát, az állam part menti részén máris elárasztotta a víz néhány település utcáit, és a viharos szél megrongálta a vezetékeket, emiatt 45 ezer ember - többek között egy kórház is - áram nélkül maradt.

Az Irén hurrikán előzőleg végigvonult a Karib-tenger térségén, több százmillió dolláros kárt okozott Puerto Ricóban, a Dominikai Köztársaságban és a Bahama-szigeteken. Hárman életüket vesztették az ítéletidőben.

Egyes becslések szerint a hurrikán több mint tízmilliárd dollárnyi kárt is okozhat az Egyesült Államok keleti partján. 2005-ben a Katrina hurrikán, amelynek következtében víz alá került New Orleans nagy része, 80 milliárd dolláros kárt okozott.

atv.hu / MTI