Elnyomó alkotmány, vagy pedig relativizált tolerancia?
„Az iszlám Palesztina hivatalos vallása, de a palesztinai arabok tiszteletben tartják a többi vallás szentségét”, deklarálja a Palesztin Nemzeti Tanács által elfogadott és érvényben lévő „alkotmány” negyedik szakasza. Csakhogy ezt a toleráns passzust azonnal relativizálja ugyanezen szakasz második pontja, amikor kimondja, hogy a törvényhozás a Sarián, a muzulmán törvényeken nyugszik – és a Saria által szabályozott alkotmány jelöli ki a palesztinai arab entitás végrehajtó és ítélkező szerveinek a kereteit. Így világnézeti okokból számos embert ér megkülönböztetés – és a diszkrimináció csak elvétve pozitív.
A közelmúltban tartóztattak le például egy magát Allahnak nevező palesztin 26 éves bloggert, mert kritizálta az iszlámot és füves cigire bátorított (azaz blaszfémiát követett el). A Kalkilijában élő – civilben borbély – blogger a helyiek szerint csendes, szerény ember volt, aki péntekenként mindig együtt imádkozott a családjával. Ám a „próféta” elleni üzeneteivel felingerelte a palesztin hatóságokat – és tőrbe is csalták a Facebookon. Webes tevékenysége miatt most eretnekséggel vádolják és akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat (igaz: sok helyi, a város konzervatív vallásos rétegéhez tartozó palesztin szerint inkább ki kellene végezni). Egy másik példa Madzsdolen Hasszúne esete – az ismert palesztin újságírónő egy, a hatóságok elleni ülősztrájkról tudósított, majd telefonon berendelte a Palesztin Megelőző Biztonsági Szolgálat. Madzsdolen Hasszúne nem jelent meg az idézésre, inkább elrejtőzött. A hatóságok azonban helyette két testvérét vitték el, így kényszerítve az újságírónőt, hogy adja fel magát.
Nézzen körül Izraelben - képgaléria: Jeruzsálem, Betlehem, Jerikó, Ramallah Kémnek titulálták, üvegszilánkokra ültették
Egy jeruzsálemi intézet (JCPA) könyvtárában egy tanulmány a muzulmán hátterű (kikeresztelkedett) keresztények sorsát értékelte Ciszjordániában (eredeti nevükön Júdeában és Szamáriában). Az egyik fejezet egy testvérpár, Nadzsib és Szaliba vallomását közölte: hatósági üldöztetésük akkor kezdődött, amikor Nadzsib német turistákkal imádkozott együtt. Nadzsibot be is idézte a palesztin titkosrendőrség, és azzal vádolta, hogy az izraeli és amerikai hírszerzéssel működik együtt. Majd arra próbálták rávenni, hogy „átkozza meg Jézust”. A nap végén hazaengedték, de hamarosan újból előállították. Nadzsib végül kénytelen volt elmenekülni, és egy ciszjordániai zsidó településen talált menedéket – itt lakott 3 évig, míg meg nem kapta a menekült státuszt Norvégiában. Bátyját, Szalibát el is ítélték: koholt vádak alapján 21 hónapot töltött el a Palesztin Hatóság börtöneiben. Szabadulása után több tanú előtt mesélte el, mit élt át: „botokkal vertek, időnként pedig levetkőztettek és arra kényszerítettek, hogy üvegekre üljek, vagy pedig egy fejre állított szék lábaira. Válogatott könyörtelenség volt, sok dolgot nem is merek elmesélni. Gyakran hallottam, hogy Al-Aksza (a Fatah fegyveres szárnya, a szerk.) fegyvereseket engedtek be a börtönökbe – ezek kirángatták a kiválasztott rabokat, majd kivégezték őket. Testüket utcáról utcára hurcolták, hogy mindenki láthassa azokat”. Szalibát végül halálra ítélték, amit csak azért nem tudtak végrehajtani, mert egy – a folyamatos merényletek miatti – izraeli rajtaütés során őt és több társát kiszabadítottak a börtönből.
Még telefonálhatott, hogy később ér haza
Hamid és felesége, kedves házaspár Betlehemben (nevüket az üldöztetéstől való félelem miatt nem vállalták). Picit bizalmatlanok az atv.hu tudósítójával, igaz, néhány méterre egy kendős nő és párja végig élesen figyel. Hamid felesége névjegykártyából csákót készít, Hamid pedig óvatosan beszél a ciszjordániai helyzetről. Hamid egyébként most is azért fohászkodik, hogy Ramallah állítsa ki neki a helyi tartózkodási engedélyt, mert Gázában a biztos halál vár rá. Onnan 2007 végén menekült el családja a Hamasz fenyegetései elől – noha ők nem kikeresztelkedett keresztények (ami a Saria szerint főbenjáró bűn), hanem született evangélikus hitűek. Akkor telt be keserűségének pohara, amikor amikor maszkos terroristák arra figyelmeztették, hogy felrobbantják otthonát. Hamid esete nem egyedi: rajta kívül – csak az ő ismeretségi köréből – legalább 10 család otthagyta az övezetet, hogy meghúzza magát.
Hamid szerint azonban voltak olyanok, akik a halálos fenyegetések ellenére is kitartottak: például otthon maradt Rami Khader Adzsad, a Palesztin Biblia Társaság alkalmazottja. Gáza városában élt, és egy keresztény irodalmat forgalmazó könyvesboltot menedzselt. 2007 áprilisában iszlamista fegyveresek felgyújtották – más források szerint felrobbantották – boltját, amiről azt állították, hogy „nyugati befolyás” alatt áll. Rami folyamatosan kapta a válogatott fenyegetéseket rokonai és szomszédjai szerint, de nem menekült el. 2007. október 6-án este aztán épp zárta a boltot, amikor fegyveresek elrabolták. Rami még hazatelefonálhatott egyszer, hogy „később ér haza”. De csak a holttestét találták meg – számtalan késszúrás és golyónyom árulkodott arról, hogy kegyetlenül megkínozták. A gázai szalafista "Dzsihád Iszlamista" program vezetője, Abu Szaker sejk a gyilkosságot követően csak annyit mondott, hogy ugyan nem az ő csoportja hajtotta végre a gyilkosságot, de figyelmeztet minden keresztényt: „aki missziós tevékenységet folytat Gázában, azzal keményen el fognak bánni”.
Hamid szerint éppen ezért menekültek el Ciszjordániába: a Fatah egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy ki a keresztény és ki a muszlim. Arra a kérdésre, hogy „akkor miért hagyják el a keresztények folyamatosan Ciszjordániát is?”, Hamid azt válaszolta, hogy a gazdasági nehézségek miatt. „Akkor miért van az, hogy az átlagnál gazdagabb és műveltebb keresztények hagyják el Ciszjordániát, a muszlimok pedig miért nem?”, faggatózott tovább az atv.hu tudósítója. Amíg Hamid habozott, felesége is szóhoz jutott. Az asszony kevésbé diplomatikus: „Ciszjordániában sem látnak minket szívesen. Hebronban volt egy evangélikus iskolánk, a muszlimok pedig be akarták záratni. Miután ez felszólításra nem sikerült nekik, maszkos fegyveresek jelentek meg, és felgyújtották az épületet és a könyvtárat, az igazgatót pedig kegyetlenül összeverték”. Elmondja, hogy sajnos egyre inkább úgy érzik magukat – még a palesztin társadalmon belül is – mint egy köztes csoport: se nem muszlimok, se nem szekulárisak, sőt a radikálisabbak egyenesen hitetlennek bélyegzik meg őket. Hamid mond még egy érdekes dolgot: amíg Gázában élt, több ízben is felkeresték iszlamista szervezetektől, és pénzt ajánlottak neki azért, ha áttér a muzulmán vallásra. Nem tette, ezért menekülnie kellett.
Buldózerrel terjesztik a hitet és lopják a földet
Az egyik palesztin keresztény – a 46 éves George Handel – arról mesélt, hogy fiatal korában még a keresztények voltak többségben Betlehemben, mára azonban Jézus Krisztus szülővárosa muszlim többségűvé vált. Ez a tendencia nem csak őt aggasztja: már 1999-ben több tízezer palesztin keresztény vonult az utcákra a Betlehemhez közeli Beit Dzsallában, hogy a Palesztin Hatóság keresztényellenes intézkedései ellen tüntessen. (Kaled Abu Toameh, a Jerusalem Post arab szakértője úgy vélekedett, a demonstrációkat az a félelem hajtotta, hogy a keresztény többségű falvak „Betlehem sorsára” jutnak.) Emlékeztetőül: a Palesztin Hatóság trükközése segítségével ezek a települések is muszlim többségűvé váltak – legalábbis közigazgatási szempontból. Jasszer Arafat Betlehem körül ugyanis módosította a közigazgatási határokat, így biztosítva a muszlim vezetők sikerét a helyhatósági választásokon.
Handel – és az atv.hu tudósítója által megkérdezettek – szerint komoly probléma a muszlimok területfoglalása: „sokan azért hagyták el Ciszjordániát, mert képtelenek voltak megőrizni a földjeiket és otthonaikat”. A muszlim palesztinok gyakran ahhoz a trükkhöz folyamodnak, hogy megvásárolnak egy kis darabot a földből, majd hamarosan nagy csoportban, buldózerekkel jelennek meg, és kisajátítják az egész területet – ezt pedig Handel szerint a Hamasz, Iszlám Dzsihád és Hezbollah aktivistái is támogatják, mivel „területet szabadítanak fel a hitetlenektől”. A földfoglaláshoz minden elképzelhető eszközt bevetnek, az okirat hamisítástól kezdve az erőszakig. Ez a probléma Handel szerint csak a Palesztin Hatóság felállítása óta létezik, korábban, az izraeli fennhatóság időszakában ilyen atrocitásokra nem került sor. Most a hatóságok érdemben nem lépnek fel a muszlimokkal szemben – bár gyakran és látványosan kivonulnak, majd megkérik az illegális területfoglalókat, hogy távozzanak. De végül mindig az egyenruhások vonulnak le a terepről.
Handel szerint több száz ilyen eset előfordult, ő maga is belefutott egy ilyen szituációba, a testvére pedig hasonló problémák miatt emigrált Kanadába. Úgy véli azonban, hogy sok keresztény palesztin csak azért utazik külföldre, hogy megszerezze az adott ország állampolgárságát, így hazatérve a befogadó állam diplomáciai védelme garantálja a biztonságát – ha már a ciszjordániai hatóságok ezt nem tették meg. A külhoni állampolgársági védelmre azért van égető szükség, mert Handel szerint a muszlimok gyakran csapatostul, felfegyverkezve rontanak rá a földjeiket védelmező keresztény palesztinokra. Azaz az említett alkotmányba foglalt vallásszabadság csak papíron érvényesül. Például ha valamelyik keresztény nyilvánosan étkezik Ramadánkor, azonnal börtönbe vetik, ahol meg is kínozzák, mivel megszegte a muszlimok szent ünnepét, magyarázta Handel. Aki egy korábban tiszta keresztény negyedben élt, mostanában azonban egyre több muzulmán települ oda. Handel szerint a politikájuk egyszerű: ha „nem tudunk megszabadulni a keresztényektől, akkor a várost formáljuk muzulmánná”. És ehhez, állítja Handel, dollármilliókat kapnak. Hogy honnan, azt nem tudni: talán Szaúd-Arábiából, vagy Iránból, esetleg a Hamasztól.
Fivéreim először meg akartak ölni
Jerikóba érkezve Tajszír Abu Szada beszélget az atv.hu tudósítójával. Házát és udvarát mutatja – a falakon számtalan fotó, a polcokon keresztény irodalom és arab nyelvű Biblia. „Az al-Breidzs menekülttáborban születtem, Gázában. 1948 előtt Jaffa mellett éltünk, ott volt apámnak egy narancsültetvénye. Egy zsidó partnerével termesztették a gyümölcsöket”, meséli, miközben datolyapálma csemetéket mutat a kertjében. „1948-ban azonban megjelentek az arab hadseregek és arra kértek minket, hogy hagyjuk el otthonainkat, amíg belekergetik a cionistákat a tengerbe”, idézi vissza a palesztin tragédiát, a "nakbát" átélt családjának élményeit. „Apám izraeli partnere azonban könyörgött a szüleimnek, hogy maradjanak, minden rendben lesz, az üzlet jól működik – ők azonban mégis a távozás mellett döntöttek. Az arab hadseregek azonban nem tudták az izraelieket a tengerbe kergetni.”
A gyönyörű mediterrán stílusban készült ház mellett ballagva folytatja: „a családom 1948 után három telet töltött el egy sátorban. Az arabok számára legbecstelenebb sors érte apámat: elvesztette minden földjét. 1951-ben aztán – amikor még két hónapos voltam – az ENSZ egy hajóra terelt bennünket, és elvittek Szaúd-Arábiába.” Tajszír később, 17 évesen beállt a Fatahba. „A szinte gyilkos kiképzést követően – észak-koreai és kínai őrmesterek voltak ott a világ urai – mesterlövészpuskát kaptam. Egy igazi szovjet Szimonovot”. Mint mondta, orvlövészként támadtak az izraeliekre, tiszteket, katonákat kellett likvidálniuk. „Később azonban újabb feladatot is kaptam: 9 és 13 éves korú gyerekeket kellett kiképeznem a fegyveres harcra. Akkor nem láttam be, micsoda károkat okoztam. Ma azonban – amikor hozzájuk hasonló gyerekeket látok Gázában, akik félelem nélkül támadnak a katonákra vagy akár egy tankra – már látom, micsoda lelki károkat okoztam”, meséli az egykori Fatah fegyveres, aki, miután kereszténnyé vált az életet hirdeti. „Nálunk a gyermekek az életre készülnek, a békére – ez valamennyire kárpótol mindazért a kárért, amit Fatah fegyveresként okoztam”, mondja Tajszír.
A volt palesztin fegyveres eredetileg nem Jerikóban kezdte tevékenységét: „2 éve vagyunk itt, ez alatt a két év alatt építettük mindezt föl, a nulláról” – mutat körbe. „Korábban Gázában dolgoztunk, ott volt humanitárius missziónk. Indítottunk egy ’demokrácia és béke’ tanfolyamot is, több ezer érdeklődő járt a kulturális központunkba. Egy nagy könyvtárat is létrehoztunk. 2008 júliusában aztán, miközben én éppen külföldön tartózkodtam, több tucat maszkos Hamasz fegyveres jelent meg éjjel az óvodánknál és kulturális központunknál. Mindent elpusztítottak, a könyvtárat porig égették. Engem kerestek: megtudták, hogy kereszténnyé vált muzulmán vagyok. Meg akartak ölni”. Tajszír szerint sok honfitársára jellemző ez a gyűlölet, mivel azt már fiatal korban magukba szívják: „Szaúd-Arábiában a vallásoktató imámjaink az iskolában azt tanították, hogy a Korán szerint a zsidók majmok és disznók – ráadásul elvették a földjeinket, és ide (Szaúd-Arábiába) is el fognak jönni, hogy innen is elűzzenek. Hatottak rám, annak ellenére, hogy apámtól korábban mindig azt hallottam, hogy milyen békés volt a kapcsolata a zsidókkal.”
Tajszír komoran beszél róla, hogy nyilvános hitéleti tevékenységet természetesen itt sem folytathat, azt csak az Amerikában működő másik alapítványa teszi, odaát. A ciszjordániai szervezete csak humanitárius tevékenységgel foglalkozhat. „Ennek ellenére azonban tartunk rendszeres istentiszteleteket, az óvodánk tetején. Bibliaiskolánk is van. Itt csak csendben megélni tudjuk a hitet, terjeszteni nem” – válaszolja. „És az izraeliek?” – furdalja a kíváncsiság az atv.hu tudósítóját, hiszen mégis csak egy volt terroristáról van szó. „Az izraeliek barátságosabban fogadtak, mint az arabok, vagy akár a saját családom”, mesélte el élete egyik meghatározó élményét Tajszír.
Molnár László - atv.hu, Jeruzsálem
