Elnöksége alatt most a legnépszerűtlenebb Barack Obama, akinek a támogatottsága 39 százalékra süllyedt a lakosság körében. Obama három államot érintő kampánykörutat kezdett, hogy megerősítse támogatói bázisát. Az elnök a gazdaság megerősítését ígérte hallgatóságának.

„A tervem az, hogy radikálisan csökkentjük a kiadásokat és növeljük a bevételeinket. Ezzel közelebb tudunk kerülni az egyensúlyhoz.” – ígérte az amerikai elnök. Obama republikánus kihívói közül Rick Perry texasi kormányzó azt állítja, hogy a munkahelyteremtéshez nem ígéretek, hanem tettek kellenek.

„Elnök úr, az ön programja miatt eddig munkahelyek százezrei szűntek meg az országban. itt az ideje, hogy Amerika újra dolgozni kezdjen és ehhez állásokra van szükség” – mondta a kormányzó, akinek a vezetése alatt több mint egymillió új munkahely létesült Texasban.
A gazdaság és a költségvetés helyzete döntheti el a jövő évi elnökválasztást - mondta az ATV-nek nyilatkozó politikai elemző, Kurt Volker.

Obama számára a legfontosabb kérdés az, hogy milyen lesz a gazdaság állapota 2012 őszén. Ezt nem lehet még előre látni, de a mai helyzet nagyon veszélyes lehet a számára: a munkanélküliség még mindig magas, 9,2 százalékos, nagyon lassú a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés is. Az emberek nem érzik azt, hogy javulna a helyzet.

Az elnökválasztási kampány hivatalosan ősszel indul meg az Egyesült Államokban, és az első előválasztásra januárban kerül sor.