Ahogy beszámoltunk róla, péntek délután bomba robbant Osló kormánynegyedében, megölve 7 embert és megsebesítve több mint kétszer ennyit. Két órával később a norvég fővárostól 40 kilométerre levő Utoeya szigeten egy 32 éves férfi, bizonyos Anders Behring Breivik lemészárolt 85 fiatalt, akik a kormányzó Munkáspárt nyári egyetemén vettek részt.

Nemrég óta vall szélsőjobboldali nézeteket

Az ámokfutó egyik, név nélkül nyilatkozó ismerőse a norvég VG nevű lapnak elmondta, hogy Breivik 20-as éveinek a végétől kezdett szélsőjobboldali eszmékkel rokonszenvezni, majd ezeket a Facebookon is nyilvánosságra hozta. Később emiatt törölték is a profilját. Büszkén vállalta internetes bejegyzéseiben, hogy kapcsolatban áll a szélsőjobboldali Angol Védelmi Ligával és más, iszlámellenes európai szervezetekkel.

Barátja szerint egy keresztény fundamentalista személye rajzolódik ki az ámokfutó portréjából, aki mély gyűlölettel van a hazájára jellemző multikulturalizmus, a baloldal és a muszlimok iránt. Továbbá szeretett erőszakos videójátékokkal játszani és szomszédai többször látták militarista stílusban öltözködni.
[Image] Anders Behring Breivik

A képeken ugyanakkor Breivik jól öltözött, karcsú és frissen borotvált, úgy fest, mint egy üzletember. Az üzleti életben azonban nem volt sikeres, vállalkozásai rendre veszteségesek voltak, ezért 2009-ben vett egy farmot, mikoris elhagyta a fővárost, Oslót. A Facebookon kedvenc könyveiként Kafka műveit és George Orwell 1984 című munkáját jelölte meg, de nem csinált titkot abból sem, hogy szélsőjobboldali portálokat látogat, melyek rasszista nézeteket vallanak.

Szabadkőműves, testépítő és vadász

A merénylő által saját magáról közzétett adatokból tudható, hogy Breivik tagja volt egy szabadkőműves páholynak, testépítő és vadász is egyben. Két fegyvere is volt, egy Glock pisztoly és egy automata puska. A férfi korábban a norvég konzervatív Haladás Párt ifjúsági tagozatának tagja volt 2004 és 2008 között. Egyik bejegyzésében a multikulturalizmus és politikai korrektség elfogadása miatt kritizálta a pártot, mivel szerinte annak ideológiai alapokon kellett volna állnia. Mindennek ellenére, akik akkor ismerték a pártban, nyugodt csendes személynek írták le, rasszizmusa csak később jelentkezett. A Haladás egyébként nyíltan bevándorlás-ellenes, kisebb adókért és jóval szigorúbb bevándorlási törvényekért száll síkra.

Párhuzam Timothy McVeigh-hel

Szakértők úgy vélik, hogy a merénylet sok hasonlóságot mutat az 1995-ben, az egyesült államokbeli Oklahomában elkövetett robbantással. A 168 ember életét kioltó merényletet a szélsőjobboldali Timothy McVeigh és egy szintén radikális társa követte el. Utólag azonban kiderült, hogy a bombatámadáshoz köze lehetett egy iszlám szervezetnek is, de ezt a szálat a nyomozás során nem vizsgálták.

Sokan megfulladtak

A norvég külügyminiszter, Jonas Gahr Store szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az utoyai lövöldözés több áldozata fulladás miatt vesztette életét, miután úszva próbáltak menekülni, de a gyilkos a vízben is utánuk lövöldözött és sokakat el is talált.

Közben Jens Stoltenberg miniszterelnök elmondta, hogy a norvég hatóságok együttműködnek külföldi titkosszolgálatokkal, hogy kiderítsék, lehettek-e a támadásnak nemzetközi összefüggései. A kormányfő beszélt arról is, hogy az egész világ együtt érez az áldozatok családtagjaival, majd hozzátette, hogy többen, akik életüket vesztették, hősök voltak, hiszen „sok barátjuk életét megmentették”.

Könnyeivel küszködő király

A norvég király, a királynő és a koronaherceg, valamint a miniszterelnök szombaton találkozott a túlélőkkel és az áldozatok családjával Sundvollenben, egy szállodában. A királynő mindenkit megölelt, és úgy tűnt, hogy a király a könnyeivel küszködik, számolt be egy szemtanú a Guardiannek. Jens Stoltenberg ezt követően megköszönte a világnak, a különböző országok vezetőinek a sok támogatást, szolidaritást és felajánlást, melyeket az elmúlt órákban kaptak.

A szálloda előtt egyébként letartóztattak egy 20 év körüli férfit, szintén az üggyel kapcsolatban. Az újságírók mellett álldogáló fiatalembernél kést találtak a rendőrök. A letartóztatott férfi annyit mondott a sajtónak, hogy a Munkáspárt ifjúsági szervezetének tagja, és azért hord kést magánál, mert nem érzi biztonságban magát.

atv.hu / MTI / Guardian