Az amerikai Stanley Greenberg és a Beit Szahúrban lévő palesztinai arab Közvélemény kutató Központ legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek csupán egyharmada, mintegy 34 százalék támogatja a két állam megoldást. A felmérés során 1010 felnőtt korú palesztinai arabot kérdeztek meg a kutatóközpont munkatársai Ciszjordániában és a Gázai-övezetben.

A válaszadóktól megkérdezték, hogy mit szólnak Barack Obama amerikai elnök nyilatkozatához, amely szerint „Palesztina a palesztinoké, Izrael pedig a zsidóké kell, hogy legyen”. 31 százalék azt felelte, hogy elfogadja, míg 61 százalék elutasította ezt a koncepciót. A válaszadók 66 százaléka szerint ez jó kiindulási pont ahhoz, hogy végül egész Palesztina az araboké legyen.

Jeruzsálemről 92 százalék úgy véli, hogy az a palesztinai arab állam fővárosa kell, hogy legyen. Csupán 1 százalék támogatná az izraeli szuverenitást, 3 százalék szerint fel kellene osztani, míg százból négyen vélekedtek úgy, hogy a nemzetközi státus a megfelelő.

Ezzel szorosan összefügg, hogy a válaszadók 72 százaléka tagadta a zsidók és Jeruzsálem közös történelmét, 62 százaléka támogatta az izraeli katonák elrablását, míg 52 százalék szerint helyes a palesztinai arab iskolákban oktatni a zsidók ellen uszító dalokat.

Arra a kérdésre, hogy helyes-e a Hamasz alkotmány azon rendelkezése, amely szerint az arab világból érkező támogatással kell legyőzni a zsidókat, 80 százalék válaszolt jóváhagyólag. 73 százalék még azzal is azonosulni tud, hogy a Hamasz alaptörvényében szerepel egy, a Mohamed prófétának tulajdonított mondások közül (hadit), amely szerint „meg kell ölni a fák és kövek mögé rejtőző zsidókat”.

A felmérés által feltárt pozitívum az, hogy a palesztinai arabok 22 százaléka támogatja csak az izraeliek elleni terrort, míg kétharmaduk azt mondta, hogy diplomáciával kellene megoldani a helyzetet az erőszakos „ellenállás” helyett.

A palesztinai arab állam ENSZ-ben tervezett elismerésével kapcsolatban a ciszjordániai lakosok 57 százaléka azt mondta, hogy támogatja. A Gázai-övezetben ez az arány 79 százalékos.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne a Palesztin Hatóság elnökének, Mahmúd Abbásznak most a fő feladata, 83 százalék mondta azt, hogy munkahelyteremtés. 4 százalék vélte úgy, hogy az ENSZ elismerést kellene forszíroznia, két százalék szerint pedig Izraellel kellene tárgyalnia.

atv.hu / jpost / ml