Szlovákiában az új szabályozás szerint büntethető lesz mindazon rendszerek vagy mozgalmak létének és működésének tagadása, pozitív méltatása és támogatása, amelyek elnyomják az alapvető emberi szabadságjogokat.

A büntetőtörvénykönyv módosításáról szerdán döntött a szlovák parlament. A módosítást csak a koalíciós pártok támogatták, a baloldali ellenzék elutasította.
Bizonyos esetekben eddig is büntethető volt a volt kommunista és a fasiszta rendszer bűntetteinek nyílt tagadása. A vonatkozó törvénycikkelyeket kibővítették emberiesség elleni bűntett és népirtás fogalmával.

Szlovákia ezzel felzárkózott Csehország és Lengyelország mellé, amelyek eddig az Európai Unió tagállamai közül egyedül jogilag is kezelték a totalitárius rendszerek bűncselekményeinek tagadását. Az Európai Bizottság tavaly az év végén azzal utasította el egy összeurópai jogszabály elfogadását, hogy erre jelenleg nincsenek meg a megfelelő feltételek.

A szlovák büntetőtörvénykönyv módosítása ugyanakkor akár ötéves szabadságvesztést is kilátásba helyezett azon köztisztviselők számára, akik nemtörődömségből nagy értékű kárt okoznak az államnak, településnek, illetve emberek halálát idézik elő.


MTI