A tiltakozók a görög parlamentben elfogadott új megszorító csomag miatt vonultak az utcára. A sztrájkok miatt sok külföldi turista napok óta kénytelen a pireuszi kikötőben várakozni.
Csütörtökre virradó éjszaka Athén belvárosa csatatérré változott. Több százan a parlament előtti téren összecsaptak a rendőrökkel. A többségében fekete csuklyát viselő fiatalok kőzáport zúdítottak a rendfenntartókra, akik könnygázzal választoltak. Az anarchisták betörték a környékbeli üzlethelyiségek kirakatait és gyújtogattak is. Az erőszakos akciókban legalább 40 rendőr megsérült és több mint száz tüntetőt kellett orvosi ellátásban részesíteni a könnygáz okozta légzési nehézségek miatt.
A görög parlament közben megszavazta a 28,4 milliárd euró megszorítási csomag végrehajtásáról szóló törvényt is. Athénban arra számítanak, hogy ezzel elhárult az akadály az európai segélycsomag újabb részletének folyósítása előtt. Más vélemények szerint azonban még ezek a lépések sem mentik meg Görögországot az államcsődtől.
Az eurózóna mélyülő válságát jelzi az, hogy egy brit lap értesülése szerint a Bundesbank megrendelte a német márka bankjegyek újranyomtatását. A Daily Express szerint a németek 71 százaléka úgy véli, hogy a közös európai valutának nincs jövője, és emiatt sokan azt szeretnék, ha visszatérne az egykori stabil német márka, amelyet 1999-ben vontak ki a forgalomból.
Az Európai Központi Bank elnöke szerint viszont nincs alapja az euróövezet válságáról szóló híreknek. Jean-Clauda Trichet cáfolt azt, hogy az európai jegybank kamatemelésre készülne azért, hogy elkerülje a görögországi pénzügyi krízis átterjedését más országokra.

