A videómegosztó portálokon látható tömegdemonstrációk, a Damaszkuszt elítélő nyilatkozatok, valamint a nemzetközi szankciók sem vezetnek szükségszerűen a rezsim összeomlásához - állítja az izraeli elemző, aki szerint a várakozásoknak akár az ellenkezője is igaz lehet: a felvételek tanúsága szerint ugyanis az ellenzék, a Muzulmán Testvériség segítségével sem képes egyelőre a tömegdemonstrációkat és az országszerte szétszórtan előforduló fegyveres felkeléseket össznépi felkeléssé kovácsolni. A szekuláris-liberális ellenzéki vezetők és csoportok legtöbbje – valamint a Muzulmán Testvériség vezetője is – Szírián kívül tartózkodik. Sikeresen kampányolnak ugyan Asszad nemzeti és nemzetközi legitimációjának aláásása érdekében, de ahhoz mát nincs elég potenciáljuk, egységfrontba tömörítsék az ellenállást, valamint alternatívát sem képesek nyújtani az ország vezetésére (a múlt hét végén létrehoztak ugyan egy Nemzeti Tanács nevű kezdeményezést, egyelőre azonban nem értek el számottevő eredményt). További gond, hogy Szíriában nem tudtak kritikus tömeget összehozni az erőszakos rezsim megdöntésére – ahogy az a mintaként emlegetett egyiptomi, vagy tunéziai események során már történt (Líbiában pedig folyamatban van). Szíriában – a Közel-Kelet szakértő szerint úgy tűnik, hogy több mint három hónapos zavargás után a rezsim kerekedik felül.

Etnikai törésvonal

Ben-Jisáj az Asszad klán, valamit a Baath párt rendkívül erőszakos módon ragaszkodik a hatalomhoz – ez lehet az egyik oka annak, hogy még a rendkívül intenzív kormányellenes tüntetéseknek sem sikerült eddig lemondásra kényszeríteniük. A kormány szinte minden eszközt felhasznál a felkelés leverésére, és még a tömeges vérontástól sem riadt eddig vissza. (Az ENSZ szerint eddig 1100 civil, míg az ellenzék szerint már 1400 ember életét vesztette.) A kormányzat erőszakos fellépésének oka – a hatalomhoz való ragaszkodás mellett – leginkább az lehet, hogy az uralkodó alavita vallási csoportok, valamint a Baath párt aktivistái bizonytalanok lehetséges sorsukat illetően. Ezek a frakciók főként a Muzulmán Testvériség által uralt vidéki területeken, kisvárosokban élő szunnitáktól tartanak. A rezsim tisztában van vele, hogy az észak-szíriai városokban és falvakban, ahol sok alavita etnikumú síita él, a szunniták elsöprő többségben vannak. A felkelések során bebizonyosodott, hogy a szunnita felkelők nagy része otthon tartott fegyverekkel csap össze a kormánypárti erőkkel, ezért Damaszkusz szerint, ha a hadseregnek nem sikerül felülkerekednie a szunnita lázadókon, az alaviták sanyarú sorsra számíthatnak.


„Fegyveres bandák”

Ezeket a csoportokat nevezi a kormány „fegyveres bandáknak”, vagy ahogy Asszad hétfőn fogalmazott „szabotőröknek" – részben retorikai fordulattal igazolva a hadsereg bevetését. Ez azonban csak „féligazság", ugyanis elhallgatja a szunniták ellen bevetett fegyveres „merénylők" szerepét. Utóbbiak olyan alavita, Baath Párti katonák (kormánypárt) , vagy hadseregen kívüli aktivisták, akik a 80-as, 90-es években már részt vettek az Asszad család által felállított milíciákkal a rendszer ellen kitört lázadás elfojtásában. Ma sokan közülük a szír biztonsági erőknél szolgálnak – a tömegre tüzelő mesterlövészek soraiban, vagy a demonstrálókkal nyíltan konfrontáló biztonsági csapatoknál. Arról is csak mérsékelten szivárogtak ki hírek, hogy az alavita lakosság a médiában aktívan támogatja a rezsimet, sőt a szunnita lakossággal történő „kisebb” összecsapásokban is részt vett. Az izraeli szakértő szerint az összecsapások valójában vallási indíttatásúak: „a rezsim védi a saját érdekeit, és főleg az alavita kisebbséget a szunnita többséggel szemben”.

Katonai vezérkar: alavita, rendszerhű

A rezsim azért volt képes eddig fennmaradni, mert sikerült fenntartania a hadseregen, biztonsági erőkön, valamint a gazdasági közösségen belül az alavita többséget, illetve a rendszerhez való hűséget. Saul Menase, egy iraki születésű Közel-Kelet szakértő szerint csak egy olyan hadsereg tudja a rezsimet fenyegetni, amely vezérkarának nagy része elpártolt az elnöktől. A hadsereg kulcsa a vezető tábornokokon, hadosztály-szintű parancsnokokon, valamint a légierő vezetőin múlik. Szíriában azonban a 12 szárazföldi hadosztály-parancsnokból 11 alavita származású - rendszerhűségük szinte megingathatatlan. Ugyanez mondható el a zászlóalj-parancsnokok nagy részéről (beleértve a különleges alakulatokat is), valamint a légierő legfelsőbb vezetőit. A szíriai hadseregen belül további két jelentős hadtest van – az egyik élén az elnökhöz hű Asszad Maher áll, a másik pedig a Köztársasági Gárda – utóbbi tagjai kizárólag alavitákból kerülnek ki. Ezeket az alakulatokat vetik be a tüntetések és fegyveres felkelések frontvonalán. (És ezért okoz időnként logisztikai nehézséget, hogy a kormány kénytelen ezeket a zászlóaljakat átvezényelni az egyik gócpontból a másikba.) A szíriai rezsim „életképességének” további oka lehet az, hogy a nemzetközi közösség nem avatkozik be elég erélyesen, hogy véget vessen a brutális megtorlásoknak. A hatékony katonai és diplomáciai nyomás hiányában a hadsereg és a biztonsági alakulatok az egyik felkelési központot a másik után semlegesítve képesek „kezelni” a tüntetéseket.


Nemzetközi átívelő félelmek

A diplomáciai és katonai „tétlenségnek” fő gyökere a nyugat azon félelme, hogy a damaszkuszi rezsim bukásával egy olyan polgárháború törhet ki, amely akár az egész térséget destabilizálja. A libanoni alaviták, a Hezbollah, a síiták, szunniták, valamint az al-Kaida és a kurdok is bekapcsolódhatnak a képlékeny konfliktusba, menekülthullámot zúdítva Libanonra, Törökországra és Irakra.

Oroszország, Kína szerepe

Oroszország és Kína szintén akadályozzák a globális beavatkozást: Moszkva leginkább szatellit-államként tekint Szíriára – nemcsak a damaszkuszi fegyverügyletei miatt, hanem mivel Asszad Oroszországnak haditengerészeti bázist biztosít. Kína pedig elsősorban abban érdekelt, hogy megakadályozza a hasonló felkeléseket a térségben (valamint akár Kínában). A NATO korlátozott potenciálja szintén fontos szempont lehet. Líbiában már bebizonyosodott: fegyverek és pénz szükséges a Kadhafi elleni hatékony akcióhoz. Látható, hogy Afganisztáni, Iraki, valamint líbiai tevékenységével a NATO gazdasági, katonai képességei határait súrolja. Szíria pedig nem Líbia: Damaszkusz rendelkezik a világon arányaiban a legnagyobb légvédelmi arzenállal, ennek semlegesítéséhez pedig igen komoly légierő koncentrációra és költséges légicsapásokra lenne szükség. Szíria zsaroló potenciálja is komolyabb, mint Líbiának: ütős rakétaarzenállal rendelkezik Asszad, amelyet akár Izrael ellen is megpróbálhat bevetni egy katonai beavatkozás esetén. A fentiek Szíriát lényegében immunissá teszik jelenleg egy nemzetközi beavatkozással szemben, így Asszad nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja az ENSZ főtitkár, Washington, vagy Párizs felszólításait.

atv.hu / ynet